Káosz volt, emberek rohangáltak mindenfelé.
Összetört a gyásztól egy édesapa, miután a kislánya a kórház parkolójában vesztette életét, miközben babakocsiban tolta őt. Rob Hall a walesi Haverfordwestben lévő kórház területén sétált a nyolc hónapos Mablival. Ekkor egy autó száguldott el a kórház bejárata előtt, és egyenesen a járdán sétáló Robba, a testvérébe és a babakocsiba rohant. Az ütközéstől a család tagjai a parkolóba repültek.
Hirtelen hallottam egy szörnyű csikorgást. A következő dolog, amit láttam, a fehér autó. Elütöttek, és egy parkolóhelyre repítettek minket. A kezemen és a térdemen feküdtem, és az első dolog, amit láttam, a babakocsi az autó alatt. Káosz volt, emberek rohangáltak mindenfelé
- emlékezett vissza az édesapa.
Három ápolónő jött oda, felemeltek, mert nem tudtam felállni. De ez nem számított. Az számított, hol van Mabli. Senki sem látta. A következő dolog, amire emlékszem, hogy valaki elsétált mellettem Mabli élettelen testével. Soha nem fogom tudni elmondani, milyen érzés volt
- idézi a férfi szavait a Daily Star.
A kislány újraélesztették, kórházba szállították és gépekre helyezték, de az orvos elmondta a szüleinek, nagyon valószínűtlen, hogy túléli. Rob és felesége ezután leültek Mabli ágyához, beszéltek hozzá, megölelték és megcsókolták, majd lekapcsolták a gépekről.