Egyre jobb formában érzi magát a híres barcelonai orvos által operált 10 éves magyar kislány. A Nazarov-műtét hatására a mozgássérült Szofi már a bokáját is tudja mozgatni.
Szofi extrém koraszülöttként, a 27. héten, mindössze 990 grammosan és lyukas szívvel látta meg a napvilágot. Szofi az inkubátorban a 2. héten agyvérzést kapott. Járni megtanult, de mindkét lábán sínt visel, mert ennek hiányában a lábfejei befelé fordulnának. Rózsa, a kislány édesanyja mindent elkövetett, hogy megoldást találjon Szofi számára, végül úgy döntött, hogy a nemzetközi hírekben gyakran szereplő orvostól, Dr. Igor Nazarovtól kér segítséget. A specialista elvállalta, és 2024 október 16-án el is végezte a beavatkozást. Az eljárás lényege, hogy a páciens lábujja hegyétől a feje búbjáig összesen 18 apró bemetszést végeznek. Az úgynevezett miotenofasciotomiára azért szükséges, hogy a túl feszes inakat lazítsák.
A Bors kíváncsi volt rá, hogy érzi magát Szofi a műtét után négy hónappal.
Az első két hetet viselte a legnehezebben, mert azokban nem állhatott lábra. Januárban megkezdtük az intenzív gyógytornát. Most heti háromszor jár
– mesélte Rózsa, és hozzátette: eleinte neki kellett a gyermekét emelgetnie, ami az anyát is megviselte.
A harmadik héttől kezdhettünk fokozatosan sétálni. Utána következett szépen lassan a torna, az úszás, a lovaglás és a kerékpározás. Két és fél hónap elteltével már a nyújtás és a masszázs sorra került
– mondta az édesanya.
Rózsa mindehhez hozzátette: már most jelentős javulást tapasztaltak a kislány állapotában.
- Ez a műtét olyan, mint egy varázslat! Szofi testén nincsenek hegek, pedig számos ponton oldották a feszességet. Egyelőre nem ismerhetjük a végeredményt, de azt már megtapasztaltuk, hogy a lába lényegesen lazább. Már mozog a bokája és ki tudja fordítani a tenyerét. Előtte ezekre nem volt képes – mosolygott Rózsa.