Közösségi oldalán szólalt meg a miniszerelnök.
- Óriási botrány van Amerikában - kezdte Facebook-posztját Orbán Viktor miniszterelnök.
Az amerikai elnök úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza, a különböző amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak az elmúlt években. Az történt, hogy a liberális globális elit az amerikai költségvetést és amerikai kormányzatot arra használta, hogy az ő pénzügyi és ideológiai céljait az amerikaiakkal finanszíroztassa az egész világon
- írta meg a miniszterelnök, majd hozzátette, hogy ezt segélynek állították be, de valójában a politikai befolyásolás eszközéről van szó.
Kaptak pénzt egyfelől a Soros-alapítványokból, másfelől az Amerikai Egyesült Államok hivatalos kormányzati költségvetéséből is. Ebből a pénzből végezték a közösségromboló, migrációt támogató, családellenes, genderőrületeket finanszírozó tevékenységüket az egész világon. Kifejezetten csak olyan témákat támogattak, amik a baloldali pártokhoz kötődtek, tehát médiát, médiafelületeket, online kommunikációt, civil szervezeteket. Ez mind a baloldal erejét növelte, és mind kormánybuktató céllal kapták ezt a pénzt
- írta ezután Orbán Viktor.
Vagyis arra, hogy erősítsék az ellenzéki pártokat és megbuktassák a magyar kormányt
- vonta le a végső következtetést a miniszerelnök.