Feljelentés

Rövidesen újabb büntetőeljárás indulhat Magyar Péter ellen

Bors

Létrehozva: 2025.02.13. 17:08

Megint elbújik a mentelmi jog mögé?

Feljelentették bennfentes kereskedelem ügyében Magyar Pétert. A politikus akár évekre is börtönbe kerülhet. 

 

Újabb közérdekű bejelentéssel jelentkezett Tényi István. A jogász ezúttal a Magyar Nemzethez eljutott feljelentés szerint Magyar Péter bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos ügyében élt a bejelentés lehetőségével. 

A Magyar Nemzeti Bank a folyamatos piacfelügyelés keretében kezdje meg az adatok begyűjtését annak megállapítása érdekében, hogy a bennfentes kereskedelem gyanúja megalapozott-e és fennállnak-e a piacfelügyeleti eljárás megindításának feltételei

– írta Tényi, majd hozzátette, az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet a bennfentes kereskedelem bűntett gyanúja is. A feljelentéseivel ismertté vált Tényi kiemelte, az a személy, aki a birtokában lévő bennfentes információra tekintettel mást vagy másokat a bennfentes információval érintett pénzügyi eszközre vonatkozó ügylet kötésére, ügyletkötésre vonatkozó megbízás adására, visszavonására vagy módosítására, ajánlat rögzítésére, visszavonására vagy módosítására hív fel vagy bír rá, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A börtönbüntetés pedig akár öt évig is terjedhet,

 hogyha a bűncselekményt hivatalos személyként követik el, vagy ha bűncselekményt pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató, befektetési alapkezelő, kockázatitőkealap-kezelő, tőzsdei, központi értéktári vagy központi szerződő fél tevékenységet végző szervezet, biztosító, viszontbiztosító vagy független biztosításközvetítő, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár, foglalkoztatói nyugdíj szolgáltató intézmény, vagy szabályozott ingatlanbefektetési társaság tisztségviselőjeként vagy alkalmazottjaként követik el. 

Tájékoztatom a Magyar Nemzeti Bankot, hogy a Vogel Evelin és Hanzel Henrik között lezajlott beszélgetésről nyilvánosságra hozott beszélgetés alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda 2024 decemberében 29022/1021/2024. bü. számon hűtlen kezelés és bennfentes kereskedelem bűntett gyanúja miatt büntetőeljárást indított

– zárta a bejelentését Tényi István. 

Ma reggel az Index írta meg, hogy folyamatban van egy jegybanki vizsgálat Magyar Péter és más szereplők kötvényvásárlásai miatt. Azóta megtudtuk, hogy már Vogel Evelint is meghallgatták. Ő beszélt először arról egy hangfelvételen, hogy Magyar Péter 90 milliós vagyont szedhetett össze olyan információk segítségével, melyekről nem szabadott volna tudnia. 

Kocsis Máté szerint Magyar Péter gyanús körülmények között szerzett milliós nyereséget egy tőzsdei ügylet során. A Fidesz frakcióvezetője Facebook-posztjában azt írta: „A feltűnően szerencsés Magyar Péter egy szép nyári péntek délután megvilágosodik, és pont egy órával a tőzsdezárás előtt eladja az összes részvényét.”

Kocsis szerint a politikus ezt követően „az egész pénzből rögtön Opus Global-részvényeket vásárolt”, majd nem sokkal később „az Opus Global bejelenti, hogy részvény-visszavásárlási akciót indít, így emelkedni kezd az Opus részvények értéke”. A fideszes politikus ironikusan megjegyezte: „Huhh, szerencsés ember PONT ezekre költötte minden pénzét egy órával korábban.”

Kocsis azt állította, hogy Magyar Péter ezt követően hétfőn „gyorsan beszalad, és a magas áron el is adja őket”, így két nap alatt milliókat keresett. „Ügyes, mondhatná bárki” – írta, majd hozzátette: 

A gond csak az, hogy a fent leírt folyamatot bennfentes kereskedelemnek hívják, és bűncselekmény.

A Fidesz frakcióvezetője két lehetőséget vázolt: „Valaki olyannyira példátlanul szerencsés, hogy gondolkodás nélkül, a zárás előtti utolsó percekben minden pénzét pont Opus-részvényekre költi, mit sem sejtve a nem sokkal későbbi bejelentésről.” A másik verzió szerint „valaki olyannyira példátlanul gátlástalan, hogy a kapcsolatrendszerét és pozícióit felhasználva, megsúgott információk alapján, bennfentes kereskedelmet folytat”.

Kocsis megjegyezte: „Nem tudni, a fenti esetben melyik történt.” Hozzátette: „Magyar Péter azt mondja, ő nem folytatott bennfentes kereskedelmet. Korábban meg azt mondta, hogy nem alapít pártot, nem lesz európai parlamenti képviselő, meg azt is, hogy a mentelmi jog felesleges. Meglátjuk.”

Az ügyben a Magyar Nemzeti Bank vizsgálatot folytat. Magyar Péter tagadta a vádakat. A Magyar Nemzet megtudta, hogy Vogel Evelint már meg is hallgatták a vizsgálat során. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek