Család

"Felfedeztem, hogy van 35 extra testvérem" - Halálos ágyán árulta el lányának a titkot egy haldokló nő

Létrehozva: 2025.02.13. 19:30

Rengeteg embernek vannak olyan titkai, amiket szinte a sírba akar vinni, azonban a halálos ágyon néha ezeket elárulja bizalmas családtagoknak és ismerősöknek. Egy nő is hasonló cipőbe került, miután édesanyja halálos ágya mellett derült ki, hogy van 35 testvére.

Egy nő döbbenten fedezte fel, hogy 35 testvére van, akikről eddig nem tudott semmit. Amikor Josephine Latimer búcsút vett szeretett édesanyjától, kiderült, hogy az a férfi, aki felnevelte őt, Scott, valójában nem a biológiai apja volt. Az eddig édesapjának tekintett férfi 42 éves korában meghalt, és nyolc évvel később Josie édesanyja sajnálatos módon agyvérzést szenvedett, ami a meglepő vallomásához vezetett.

Majdnem a sírba vitte a családi titkot a nő édesanyja.
Majdnem a sírba vitte a családi titkot a nő édesanyja. (Képünk illusztráció) / Fotó: Pexels

A nő már tudta, hogy anyjának nincs sok ideje hátra, ezért úgy döntött, meglátogatja, azonban amit mondott, neki nagyon meglepte.

Amikor meglátogattam, megfogta a kezem, és azt mondta, hogy az igazi apám magas és idősebb. Hirtelen visszaemlékeztem, amikor ötéves koromban ugyanezt mondta. Azt mondta, gyerekkoromban elvitt hozzá. Nem hittem el, hogy tudott rólam.

Édesanyja, Annie elmagyarázta, hogy akkor fogant, amikor ő és Scott szakítottak egy időre. Miután édesanyja elmondta az igazságot, Josie 69 évesen elhatározta, hogy DNS-teszt segítségével felfedi az igazságot biológiai apjáról. Az eredmények azt mutatták, hogy a genetikai apja egy John nevű férfi volt, aki 30 évvel ezelőtt, 84 éves korában elhunyt.

Az óriási titok azonban még hozott magával meglepetéseket, az apai oldalról volt 35 féltestvére, akikről eddig nem tudott semmit.

Elképesztő erről beszélni. Összesen 42 testvérem van. A DNS-eredmények elvezettek a unokaöcsémhez, aki aztán a másodunokatestvéremhez vezetett, aki megmondta az igazi apám kilétét, miután az édesanyám oldalán lévő legidősebb nővérem emlékezett rá.

Mielőtt felfedezte a családi titkot, hallott pletykákat arról, hogy biológiai édesapja rendszeresen játszott testvéreivel még születése előtt, és vitákat is hallott Scott és anyja között. Miután megismerte távolabbi rokonait, szoros kapcsolat alakult ki közöttük, és még az éves családi találkozóra is meghívták őt - írta a Mirror.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek