Mellrák

Örömhírt közölt a Dancing sztárja: legyőzte a mellrákot

B. V.

Létrehozva: 2025.03.05.

A színésznő nagy küzdelmen van túl.

Örömhírt osztott meg Instagram-oldalán Ali Bastian színésznő, aki korábban a Strictly Come Dancing (A Dancing with the Stars brit eredetijének) versenyzője is volt. A fiatal édesanya elárulta, rákmentesnek nyilvánították azok után, hogy tavaly decemberben befejezték a kemoterápiás kezeléseit, miután második stádiumban lévő mellrákkal diagnosztizálták azok után, hogy szoptatás során egy csomót talált a mellében. 

Ali Bastian a Strictly Come Dancing elődöntőjében  Fotó: YouTube

Kezelései során maszektómiát, melleltávolítást is végeztek nála, ennek köszönhetően lett teljesen tünetmentes lett. 

Szerettelek volna titeket értesíteni róla, hogy az utolsó sugárkezelésemre tartok, ami kezelési utam végét jelenti. Januárban maszektómiám volt, ami sikeres volt és szépen is gyógyult a seb. Kiderült az is, a kemo is sikeres volt. Ezeknek köszönhetően most elmondhatom, rákmentes vagyok. Egyszerűen nem hiszem el

– írta, hozzátéve: rendkívül hálás minden orvosnak, nővérnek, a kórházi személyzet minden tagjának, aki hozzájárult a felépüléséhez sokkoló diagnózisát követően, ami sajnos anyagilag is megrázta őt. 

Tudja azonban, hogy teljes felépülése nem lesz ezek után sem egyszerű, így útját továbbra is megosztja majd rajongóival. Ennek kapcsán emelte ki, hogy a rákos betegeknek szükségük van feltétlen szeretetre és támogatásra:

Én ezt nap mint nap éreztem nektek köszönhetően. Olyan helyekről kaptam szeretetet, ahonnan nem is sejtettem

– árulta el. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek