Fogolynak érzi magát saját testében.
A 31 éves Amber Ford egészséges felnőtt nő volt, mindaddig, amíg le nem betegedett 2018-ban: akkor mumpszot és Bell-bénulást diagnosztizáltak nála.
A fiatal nő azt mondja, egy nap arra ébredt, hogy teljesen más lett az arca, szinte megbénult.
Azóta a dolgok nincsenek rendben - a vérem nem volt rendben, mindig elkapok fertőzéseket, meg ilyenek.
Többszörös agyi aneurizmával él, amely miatt azt érzi, akármikor meghalhat. 2020 végére Amber tünetei rosszabbodtak, mikor elkezdett fájni a feje. Ez aztán csak tovább fokozódott, romlott a látása és gyakran fuldoklott.
Olyan súlyos fejfájásom volt, hogy nem tudtam felemelni a fejem, és túl sok volt a fény a szobában. Álmomban rosszul voltam, és fulladozva ébredtem, nem tudtam lélegezni
- közölte Amber.
Szokatlan tüneteivel felkereste háziorvosát, de volt elküldték, mondván, a fejében léteznek csak ezek a problémák és pszichiátriai kezelésre van szüksége. Végül egy magánrendelőben készíttetett CT vizsgálatot, amely 2024 áprilisában kiderítette, hogy Ambernek három agyi aneurizmája is lehet.
Genetikai öröklődésre gyanakodtak és mivel nem látták a pontos állapotát, ehhez egy vékony csövet kell elvezetni az artériához, de kockázatokkal jár. Amber családjában már volt halálos áldozata az agyi aneurizmának, nagymamája emiatt hunyt el. Most Amber választás elé kényszerült. Elvégzik az eljárást, ami sztrókkal vagy legrosszabb esetben halállal jár vagy nem csinálnak semmit és az artéria szakadásának veszélyeivel él együtt továbbra is.
Ez teljesen átvette az irányítást az egész életem felett... Még csak el sem hagyom a házat, mert pánikrohamaim vannak.
- mondta a nő.
Amber talált egy orvost, aki összetett aneurizmára specializálódott, most erre gyűjt egy adománygyűjtő oldal segítségével - írja a Mirror.