Már nem akar élni a gyöngyösi kórházban elhunyt férfi apja. Azt állítja, fia, Barna, az elhunyt lelkipásztor azért vesztette életét, mert nem kapott megfelelő kezelést az intézményben. Az ügyben feljelentést tett, az eljárás jelenleg is zajlik.
Mint arról a Bors beszámolt, Barnát 2023. március 19-én vették fel a gyöngyösi Bugát Pál Kórházba, a légzési nehézségei miatt. Az intézmény különböző részlegein kezelték, majd május 2-án, az intenzív osztályon elhunyt. Az elhunyt lelkipásztor apja nem törődik bele gyermeke tragédiájába. A kórház ellen feljelentést tett, ami alapján meg is kezdődött a nyomozás, viszont azt a mai napig nem fejezték be. Idősebb Varga Barnabás kifogást is emelt az eljárás elhúzódása miatt, a Gyöngyösi Járási Ügyészség pedig a panasznak helyt adott, mivel álláspontja szerint az ügyben felkért szakértők indokolatlanul lassan haladtak a feladatukkal.
A gyászoló apa életcéljának tekinti, hogy elérje a felelős megbüntetését, már ha, valaki valóban hibázott. Barna úgy véli, a gyermeke azért vesztette életét, mert nem kapott megfelelő ellátást.
Hogy lehet az, hogy a fiam a lábán ment be abba a kórházba és zsákban adták vissza?
– háborgott a férfi munkatársunknak, és hozzátette: ifjabb Barnának két gyermeke született.
– Az unokáim félárván maradtak, akiknek szükségük lenne az apjukra. Én mindennap azt érzem, hogy meg akarok halni, mert akkor megszűnne a fájdalmam, és végre ismét együtt lehetnék a fiammal – tette hozzá a férfi.
A családunk élete tönkrement, a lelkipásztor fiam pedig a föld alatt pihen. Isten embere volt, hivatásának tekintette, hogy másoknak segítsen. Őszintén megmondom, hogy többször is gondoltam már arra, hogy bosszút állok, de aztán mindig győz a józan ész, és persze azt is tudom, hogy a gyermekem a megbocsátásra kérne. Nem szeretnék sem a törvények, sem Isten ellen vétkezni
– magyarázta az apa.
Barna fontosnak tartja megemlíteni, hogy a fia, a halála előtti hónapokban, fogyasztott a kristály nevű kábítószerből. De azt állítja: gyereke halála nem vezethető vissza a drogra.