Egy nő, aki a néhai NASA űrhajós, Edgar Mitchell felesége volt, elmondta, hogy az Apollo űrhajós és sok kollégája határozottan hitt abban, hogy idegen élet létezik.
A volt Apollo űrhajós felesége felfedett néhány titkot, amelyet férje osztott meg a halála előtt. Anita Mitchell, a néhai NASA pilóta, Edgar Mitchell özvegye, aki 1971-ben a hatodik emberként járt a Holdon. A nő elárulta, hogy férje mindig is hitt a földönkívüliek létezésében. Hozzátette, sok űrhajós és pilóta tapasztalt már megmagyarázhatatlan jelenségeket küldetéseik során.
Az örzvegy állítása szerint, Edgar több kollégája is különös tárgyakat látott az űrben. Néhányan még szokatlan járművekkel is találkoztak.
Emlékszem, hogy Gordy (a Project Mercury űrhajósa, Leroy Gordon Cooper Jr.) egy vacsorán elmondta nekünk, hogy látott valamit. Azt mondta: Figyeljetek, nincs semmink, ami olyan gyorsan megy és olyan magasan repül, mint amit láttam.
Cooper, a veterán NASA pilóta, aki több ezer órát repült munkája során, elismerte, hogy az amerikai pilóták egyszerűen nem tudták elkapni azt az azonosítatlan tárgyat, amit ő látott.
Edgar Mitchell az Apollo 14 legénységének tagjaként 1971-ben azon 12 űrhajós között volt, akik eljutottak a Holdra. Felesége, Anita új könyvében osztotta meg személyes élményeit és azokat a történeteket, amelyeket más korai NASA űrhajósoktól hallott.
A pár 1973-ban házasodott össze, és 1984-ben váltak el. Edgar 2016-ban hunyt el, alig néhány héttel a történelmi Holdra szállásának 45. évfordulója előtt - írta a Mirror