Segítség

Lakásbiztosítás felmondása: miért éri meg váltani 2025-ben?

K. C.

Létrehozva: 2025.03.24.

Tízezreket nyerhet, ha biztosítót vált.

Itt az utolsó lehetőség: március 31-ig, évfordulótól függetlenül, minden lakástulajdonosnak lehetősége van a lakásbiztosítását lecserélni vagy a régit módosítani. A váltásnál azonban érdemes néhány fontos szempontot is figyelembe venni.

 

1. Így mondhatjuk fel a korábbit

A tavalyi évben, azaz 2024-ben bevezetett szabályozás lehetővé tette, hogy az ügyfelek márciusban az évfordulójuktól függetlenül váltsanak lakásbiztosítást. Lássuk, hogy mi a teendő, ha úgy döntünk, inkább módosítunk, és már ki is választottuk a megfelelő konstrukciót.

2. Veszélyes az alulbiztosítás

A felmondás előtt gondoljuk át az új biztosítást. Készítsük ki a kalkulációhoz a lakás és a benne lévő értékek legfontosabb adatait, számláit. A díj számolásakor a valódi értékeket kell megadnunk, különben könnyen az alulbiztosítottság csapdájába eshetünk. 

3. Figyeljünk a határidőre

Ne felejtsük el felmondani a régit, amelyet írásban kell megtennünk. A felmondó nyilatkozatnak a most márciusi váltás esetén legkésőbb március 31-ig, évfordulós váltáskor legkésőbb az évfordulót megelőző 30. napig be kell érkeznie.

4. Számolni kell a kézbesítéssel

Ha a felmondás ezen időszakon kívül érkezik, azt a biztosító nem tudja figyelembe venni. Fontos, hogy nem a levél elküldésének, postára adásának a dátuma számít, számolnunk kell a kézbesítési idővel is.

5. Minden adat egy helyen

Az írásos nyilatkozatnak tartalmaznia kell a szerződő nevét és lakcímét, a biztosító nevét, a biztosítás típusát, a szerződés számát, valamint a felmondás okát, például hogy évfordulós felmondás, érdekmúlás vagy új kormányrendelet adta lehetőség miatt váltanánk. 

6. Levélben érkezik róla az értesítés

A felmondást postai úton, e-mailben vagy ügyfélportálon keresztül is elküldhetjük biztosítónknak, aki levélben értesít minket, ha elfogadta a felmondást. 

7. Kizáró ok a tartozás

A márciusi szerződésfelmondás lehetőségével csak azok élhetnek, akik határozatlan idejű szerződéssel rendelkeznek, és a biztosító felé nincs fennálló tartozásuk. 

9. Csatoljuk mellé az adásvételit

A márciusi kampány keretében és az évforduló előtt a lakásbiztosítás felmondása kizárólag az ingatlan eladása vagy költözés esetén lehet. Ilyenkor az adásvételi szerződést is mellékelni kell a nyilatkozathoz.

10. Diktálja majd a szabályokat

Ha lakást CSOK Plusz támogatással vásárolunk, nagyon fontos, hogy a szerződés megfeleljen a támogatási előírásoknak.

(FANNY)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek