Fegyelmi eljárást indítottak az ügyben.
Ashley Atkin, egy 38 éves tanár, mindössze egy hónapja dolgozott a cheshire-i Helsby városában található Horn’s Mill Általános Iskolában, amikor kollégái észrevették, hogy bizonytalanul jár és erős alkoholszag árad belőle egy díjátadó ünnepség alatt.
Az alsósok számára szervezett eseményen ő lett volna felelős a „Big Cheese” díj átadásáért az adott hét kiemelkedő diákjának, ám olyan mértékben ittas volt, hogy végül egy másik tanárt kellett megkérnie a feladatra. Kollégái megdöbbenve figyelték, ahogy a frissen felvett pedagógus a tanulók kíséretében belépett az ünnepség helyszínére, majd ahelyett, hogy a diákokkal együtt foglalt volna helyet, külön ült le tőlük.
A későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy Atkin aznap reggel egy egész üveg fehérbort elfogyasztott, mielőtt munkába indult. A Teaching Regulation Agency fegyelmi bizottsága megállapította, hogy 2023 októberében a tanárnő ittas állapotban tartózkodott az iskola területén. Nem ez volt az első alkalom, amikor az alkohol miatt került bajba: néhány hónappal korábban, 2023 júliusában kétszeres véralkoholszint felett vezetett a forgalommal szemben, ami miatt eltiltották a járművezetéstől.
Az ügyével foglalkozó fegyelmi meghallgatáson egyik kollégája arról számolt be, hogy amikor a tanárnő felállt, hogy a diákokat az ünnepségre kísérje, nehézséget okozott számára a mozgás. Ruhájával is bajlódott, és lassan, bizonytalan léptekkel haladt. Más munkatársak is erős alkoholszagot éreztek, amely még azután is megmaradt, hogy Atkins elhagyta az épületet.
A vizsgálat lezárása előtt a tanárnő lemondott állásáról, azonban a bizottság végül úgy határozott, hogy alkoholfogyasztása akadályozta őt a tanításban, és ezzel elfogadhatatlan szakmai magatartást tanúsított, amely a pedagógusi hivatás jó hírnevét is veszélyeztette. Döntésük értelmében Atkins határozatlan időre eltiltották az angliai és walesi tantermekből. Legalább két évig nem pályázhat újra tanári állásra, és 28 nap áll rendelkezésére, hogy fellebbezzen az ítélet ellen - írja a Mirror.