Gyász

Most jött a hír, elhunyt a Nemzet Művésze

Bors

Létrehozva: 2025.03.27.

Módosítva: 2025.03.27.

Csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért.

Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Tamás Menyhért a bukovinai Hadikfalván született 1940. július 24-én. Miután 1961 és 1963 között elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskoláját, hét évig a Hírlapkiadó Vállalatnál tevékenykedett. 1968-ban került a Népszava Kiadó vállalatához, ahol előbb az irodalmi rovatot, majd a kulturális rovatot vezette. 1990–1991 között a lap főszerkesztő-helyettese lett – idézték fel a közleményben. Azt írták, hogy Tamás Menyhért epikus hajlamú lírikusnak nevezte önmagát, akinek műveiben meghatározó a népköltészeten alapuló látomásos-szimbolikus nyelvformálás, a tárgyias történetmondás.

Prózája hitelesen mutatja be a 20. századi magyar történelem örökségét és a modern kori emberi tragédiákat. Verseiben, regényeiben a bukovinai székelyek tragikus élményeit, a Kárpát-medencei kisebbségek sorsközösségeit örökíti meg – fogalmaztak a közlők.

Művei közül megemlítették Tanúságtevők című kötetet, az Észre-írt strófák című verseskötetet, az Elfelé utak – Au détour du chemin című kétnyelvű versválogatást és a Vigyázó madár című kisregényt. Emlékeztettek a Trianon szédületében című válogatott és új verseket tartalmazó kötetre, Az én Tamásim című verseskötetre, az Újbóli leltár című verseskötetre és a Magamban viselt világ című verseskönyvre is.

Tamás Menyhért munkásságát 1984-ben József Attila-díjjal, 2015-ben Magyarország Babérkoszorúja elismeréssel jutalmazták. 2019-ben életművét Kossuth-díjjal ismerték el. 2023-ban írói munkásságát Magyar Örökség díjjal jutalmazták. 2024-ben elnyerte a Nemzet Művésze kitüntető címet. Még ebben az évben a Digitális Irodalmi Akadémia rendes tagjává választották. 2011–től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja; 2014–2020 közt az MMA elnökségi tagja volt.

Tamás Menyhértet az MMA saját halottjának tekinti.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek