NASA

A zokogó hozzátartozókkal közölte először a NASA: nincs mit tenni, nagy a baj

Létrehozva: 2025.03.13.

Egyre nagyobb a baj.

Ahogyan arról a minap a Bors is beszámolt, 4 fős legénységgel indították volna útra a SpaceX Crew-10 űrjárművet, hogy leváltsák az immáron 9 hónapja az űrállomáson rekedt asztronautákat. Sajnos azonban az ellenőrzés során problémát észleltek az űrhajóval ( az egyik lenyomó bilinccsel kapcsolatban merült fel hidraulikai probléma), éppen ezért le kellett fújni a kilövést. A fent rekedt asztronauták hazajuttatása tehát tovább tolódik, és talán 16-án sikeresen elindíthatják az űrhajót - írja a Mirror

Az emberek szerint a NASA titkol valamit

 

A NASA már közölte a fennrekedt űrhajósok hozzátartozóival, hogy továbbra sem tudják lehozni őket.

Emlékeztetőül

A világ már hosszú hónapok óta két amerikai űrhajós miatt aggódik. Butch Wilmore és Suni Williams júniusban indultak el a világűrbe, hogy teljesíték a küldetésüket. Mindössze néhány napot tartózkodtak volna odafönn, az űrhajó azonban meghibásodott, és azonnali hatállyal kiszálltak a Nemzetközi űrállomáson. Akármennyire is igyekeztek megjavítani a hajót, nem lehetett, így ők már hónapok óta az űrállomáson rekedtek. A NASA azóta ígérgeti, hogy leszedi őket, azt mondják azonban, hogy nem olyan egyszerű csak úgy embereket szállítani a Föld és az űrállomás között, erre alaposan fel kell készülni.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek