Azonnal be kell gyűjteni a törmelékeket.
Elon Musk gőzerővel dolgozik azon, hogy technológiai vívmányai hatalmas lépéseket tegyenek az űrkutatás területén is. A SpaceX-szel fontos célkitűzéseket fogalmazott meg, és nagyon hamar szeretne landolni a Holdon, hogy ott kutatásokat végezhessen. Sajnos azonban már több kudarccal is számolnia kellett a vállalatnak, csütörtök este pedig egy újabb sikertelen akciót könyvelhet el Elon Musk. Kilőtték ugyanis a Starship 8 nevű hajújukat, néhány perccel az indulás után azonban meghibásodott és felrobbant.
A közlemény szerint a texasi állomásról sikeresen felemelkedett, a magasban azonban szétesett, emiatt megszakadt a kapcsolat, elvesztették az irányítást fölötte. Hatalmas robbanás és szikrázás kíséretében esett darabjaira a Starship, a NASA pedig elrendelte a törmelékek összegyűjtését.