Kontárok

Elfuserált plasztikai műtét: "A lányom percekre volt a haláltól"

Létrehozva: 2025.03.06. 11:30

Majdnem belehalt egy fiatal lány abba, hogy csak szebb szeretett volna lenni. A sebészek, akik kezei közé került, egy cseppet sem álltak a helyzet magaslatán.

"Anyu, azt hiszem, meg fogok halni" – ezzel hívta fel az édesanyját egy mindössze 28 éves nő, akit nem sokkal később be is toltak a műtőbe, hogy mentsék a menthetőt egy elfuserált szépészeti beavatkozást követően. A szakembereknek rettenetesen kellett sietniük: úgy látták, ha 10 percen belül nem kezdik meg az életmentő operációt, akkor a fiatal nő bizonyosan meghal. Belegondolni is szörnyű, min ment keresztül ő és szeretett anyukája is, aki nem tudta, viszontlátja-e még gyermekét élve. A legszörnyűbb az egészben: a Louise Taylor csak szépségre vágyott, azonban hatalmas hibát követett el.

kórház, orvos, operáció, műtét, beavatkozás
10 percük volt megmenteni a sebészeknek a fiatal nő életét a kontár fenékfeltöltés után  Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

A fodrászként dolgozó Louise brazil fenékfeltöltést szeretett volna. Fel is vette a kapcsolatot WhatsAppon egy sebésszel, aki a saját bevallása szerint komoly sztárokkal dolgozott korábban. Ki is fizette az 1500 fontos (700 ezer forintos) beavatkozás harmadát előlegként, azonban megdöbbenve tapasztalta, hogy amikor odament a helyszínre, ott egy másik doki fogadta. Akivel ő beszélt, sehol sem volt. Már ekkor úgy érezte Louise, hogy jobb, ha kihátrál a dologból, vagy legalábbis kér egy kis időt átgondolni, hogy így vállalja-e a beavatkozást, de végül belement, amikor közölték vele, hogy a kifizetett előleget nem kapja vissza. Már az injekció beadásakor pokoli fájdalmat érzett, sikítani tudott volna, mégis hazaküldték, mondván: ez teljesen normális. Amikor pár napra rá egyre jobban bedagadt és bevörösödött a feneke, a plasztikai klinika akkor is csak antibiotikumokat javasolt, mondván: megesik az ilyen.

Amire Louise kórházba került, már kezdtek elhalni a szövetei: a sebészek szó szerint versenyt futottak az idővel. Ha a fiatal nő picit később kér segítséget, ma már bizonyosan nem lenne életben. A műtét előtt azt sem tudták megmondani neki, mennyit tudnak megmenteni a lábából: végül csak a fenekéből kellett kimetszeni egy jókora elhalt részt, de a lába megmaradt. 

– Emlékszem, amikor felhívtak a kórházból, azt mondták, meg kell műteniük Louise-t, különben biztosan meghal – idézte fel a történteket a fiatal brit nő édesanyja, Janet Taylor. Amikor közölték vele, hogy konkrétan 10 percük van megkezdeni az operációt, valósággal sokkolta.

Szürreális volt. Nem hittem el, amit hallok

 – mesélte az asszony, aki azt is elárulta: a kontár plasztikai beavatkozás nem csak testileg, de lelkileg is tönkretette a lányát: azóta jóval hallgatagabb, alig van önbizalma, megsínylette az esetet a mentális egészsége is. Emellett azóta számtalan korrekciós műtéten kellett átesnie – írja a The Sun.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek