Segítség

„Mindent megteszünk anyukámért” – hihetetlen összefogás mentheti meg az agydaganattal küzdő Irént

KN

Létrehozva: 2025.04.08.

Hatalmas összefogás alakult az agydaganattal küzdő nagymamáért. Mindent megtesz a családja Irénért.

A Bors korábban beszámolt a 66 éves Szoboszlainé Márton Irén Mária, vagy ahogy sokan hívják, Incike emberfeletti küzdelméről. A négyunokás nagymama pár hónappal ezelőtt szörnyű diagnózist kapott, rendkívül agresszív agydaganat, úgynevezett glioblastoma támadta meg a szervezetét. A családja mindent megtesz érte, ezért gyűjtést szerveztek számára; ugyanis egy németországi kísérleti immunterápia évekkel hosszabbíthatná meg az életét. A kezelés 40 ezer euró, azaz körülbelül 16 millió forint. 

agydaganat
Irén agydaganattal küzd Fotó: Beküldött 

Minden a legnagyobb rendben lesz

A 66 éves nagymama rosszul viselte a kemoterápiás kezelését, ezért hazaengedték a kórházból. Azonban van remény, mivel a korábbi cikkünknek és a családnak, barátoknak, valamint a gyűjtéshez csatlakozó civil szervezeteknek köszönhetően jól halad a gyűjtés: a kezeléshez szükséges összeg fele összegyűlt, így Incike április végén utazhat Németországba. 

„Ebből az összegből, ami 20 ezer euró, már el tudjuk kezdeni a terápiát Németországban, Bergben egy magánklinikán” – kezdte a Borsnak Irén fia, Attila.

Mindent megteszünk anyukámért, azért, hogy könnyebbek legyenek a napjai. Minden nap mondjuk neki, hogy meg fog gyógyulni; más lehetőség nincsen és azt, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. A kezelést már most április 22-én elkezdjük Bergben a magánklinikán, utána pedig a kemoterápia következik. Az összeg másik fele pedig az utóterápiára szükséges. 

Irén szembeszáll az agydaganattal 

A hajdúszoboszlói nagymamát teljesen letaglózta a diagnózis, jelenleg csupán egy cél lebeg a szeme előtt: hogy meggyógyulhasson. 

„Egész életemben dolgoztam, soha nem voltam komolyabban beteg, ezért különösen nehéz elfogadnom, hogy most egy rosszindulatú agydaganattal kell szembenéznem. Borzasztó érzés volt, amikor megtudtam a diagnózist, de meg kell gyógyulni, nincs más opció” – mondta Irén.

Tavaly év végén beszédzavar miatt kerültem kórházba, ahol egy sürgős műtéttel eltávolították a 4 centis daganatot. Sajnos a bal oldalon továbbra is van egy kisebb daganat, amely nem műthető, mert olyan helyen van, hogy az eltávolítása miatt lebénulnék. Az orvosok megmentették az életemet, de sajnos a betegség rendkívül agresszív és a hagyományos kezelések csak minimális esélyt adnak a túlélésre 

– tette hozzá.

 

Segíts te is a hajdúszoboszlói nagymamának!

Több helyen folyik a gyűjtés; jótékonysági eseményeket szerveznek, jótékonysági liciten vesznek részt, valamint egy civil szervezetnek köszönhetően nem csupán magánszemélyek, hanem cégek is támogathatják Incike gyógyulását. További információt IDE kattintva olvashatsz. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek