A Bors információi szerint két drogos hajléktalan megpróbált kifosztani egy elájult nőt az utcán. Hatalmas balhé lett belőle a Corvin negyedben, ugyanis többen az asszony védelmére keltek.
Hatalmas balhé történt április 14-én, hétfőn délután a Corvin negyedben. A Bors információi szerint egy idős asszony elájult, akit a párja megpróbált újraéleszteni. Ám míg próbálta megmenteni az életét két hajléktalan drogos megpróbálta a nőt kirabolni. Az asszony párja rögtön a védelmére kelt, de őt összeverték. A helyiek próbálták megvédeni őket, majd hívták a rendőröket.
- Az idős asszony itt, a Corvin sétányon esett össze
– kezdte lapunknak az egyik helyi dohányboltos.
- Én is végignéztem az egészet, ugyanis kijöttünk az utcára, próbáltunk segíteni. A asszonnyal itt volt a párja is, aki azonnal odalépett hozzá és megpróbálta magához téríteni a nőt, majd szájon át lélegeztette.
A szemtanúk szerint többen is kivonultak az utcára, akik között, mint később kiderült, egy hajléktalan nő és egy férfi is volt, akik nem segítőszándékkal léptek az asszonyhoz.
- A két hajléktalan, drogost már korábban is láttuk. Itt szoktak drogozni a Corvin sétány oldalában. Odaléptek az eszméletlen nőhöz és megpróbálták levenni a táskáját és az értékeit. Ezt a párja nem hagyta, veszekedni kezdtek, ami miatt a két drogos rátámadt az utcán a férfira. Sokkoló látvány volt, mert ütötték verték őt, sőt a drogos férfi még lendületből hátba is rúgta szerencsétlent!
Ekkor a járókelők közül többen mentőt és rendőrt hívtak, akik percek alatt a helyszínre értek.
- Én is próbáltam megvédeni őket, ekkor a a drogos férfi nekem akart esni! Ez után nem sokkal szerencsére megérkeztek a rendőrök, akik elfogták az őrjöngő férfit és a nőt. Az egyik épülethez szorították őket, így vizsgálták át a ruházatukat és bilincselték meg őket. Míg a mentősök azonnal az ájult nőhöz léptek és a mentőbe rakták, a vérző párjával együtt.
Információink szerint a rendőrök előállították a drogos párt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság lapunk megkeresésére a következő választ küldte:
"2025. április 14-én 15 óra körül Budapest VIII. kerületében rosszul lett egy asszony, akinek - miközben a mentősök elláttak - egy nő és egy férfi megpróbálta ellopni a táskáját. A bűncselekményt az asszony párja akarta megakadályozni, mely során az elkövetők többször megütötték őt, így megsérült. A BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a helyszínen elfogták a 24 éves nőt és a 34 éves férfit, akiket rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként és őrizetbe vették őket."