Díjátadó

Emberség és kiválóság – Átadták a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat

Létrehozva: 2025.04.11.

Az orvosi hivatás nem csupán tudomány, hanem emberség, figyelem és gondoskodás is. A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj immár nyolcadik alkalommal adózott azoknak az orvosoknak, akik a gyógyítás mindennapi munkáját kivételes elkötelezettséggel és emberséggel végzik. Az elismerés különlegessége, hogy az ajánlásokat a betegek, hozzátartozók és kollégák nyújtják be – így a díj valóban azokhoz kerül, akik nap mint nap a legtöbbet tesznek másokért.

A díj, amely mögött a betegek állnak

dr. Kardos Mária

A Goodwill Pharma Az Egészségért Közhasznú Alapítvány által létrehozott díj évről évre egyre nagyobb erkölcsi súllyal bír, hiszen közvetlen visszajelzést jelent a társadalom részéről. A 2025-ös díjátadóra 2551 orvosra érkezett jelölés, és a több mint 260 ezer leadott szavazat is azt mutatja, hogy a páciensek igenis értékelik, ha egy orvos nemcsak szakmailag kiváló, de emberként is jelen van a gyógyításban.

– „Emberséges odafordulás és figyelem nélkül elidegenedik egymástól az orvos és a beteg, ez a kapcsolat pedig meghatározhatja a gyógyulás esélyét. Jó orvosi gyakorlat csak empátiával létezhet– minden apró gesztus, minden türelmes magyarázat számít. A páciensnek is van azonban felelőssége, a gyógyulás érdekében együtt kell működjön az orvosával, hogy a jó gyógyító érezhesse a munkája értelmét. ” – mondta dr. Kardos Mária, a Goodwill Pharma Az Egészségért Közhasznú Alapítvány szóvivője.


A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj üzenete napjainkban az emberséges gyógyítás gyakorlatának megőrzése. Egymásra való odafigyelés nélkül egyébként sem létezhet az emberiség, ám ez különösen igaz a gyógyító munkára. Alapítványunk célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az orvosi hivatás pótolhatatlan értékeire: az empátiára, a gondoskodásra, az elkötelezett szolgálatra, melyeket a társadalmi kultúra változásai miatt ma különösen nehéz megvalósítani, miközben ezek az értékek nélkülözhetetlen elemei a sikeres gyógyításnak. 

 

 

A tudatosság, mint egészségügyi alapelv

Az orvoslás ma már nemcsak gyógyítás, hanem edukáció is. A helytelen öndiagnózis, a kontroll nélküli gyógyszer- és étrend-kiegészítő-fogyasztás olyan problémák, amelyekkel az orvosoknak nap mint nap szembe kell nézniük.

– „Egy jó orvos nem csupán kezel, hanem tanít is. Segíti a pácienst abban, hogy tájékozott, tudatos döntéseket hozzon a saját egészségével kapcsolatban. – mondta el dr. Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma elnök-vezérigazgatója, aki az eseményen videóüzenetben köszöntötte a díjazottakat Grúziából, ahol épp a magyar gyógyszeripart képviselte. - A mai világban, ahol a mesterséges intelligencia is egyre nagyobb szerepet kap, még fontosabbá válik az emberi tényező: a lelkiismeret, az empátia és a személyes jelenlét. Ezt nem lehet gépekre bízni.”

 

Értékek, amelyek túlmutatnak a szakmán

A díjátadó ünnepségen országosan nyolc közönségdíjat, egy különdíjat, valamint egy életműdíjat is átadtak. A különdíj és az életműdíj odaítéléséről egy független, háromtagú szakmai zsűri döntött, figyelembe véve a szakmai életpálya teljesítményét és társadalmi hatását. A Díj 8 éve alatt összesen 44 közönségdíjas és 14 különdíjas orvos mondhatja magáénak ezt az elismerést.

A kitüntetett orvosok mindegyike olyan példát mutat, amely túlmutat a szaktudáson – emberségükkel és elhivatottságukkal igazi példaképeivé váltak a hazai egészségügynek.

A jövő orvosaiért – és a jelen elismeréséért

A Goodwill Pharma Az Egészségért Közhasznú Alapítvány célja, hogy felhívja a figyelmet a magas színvonalú, empatikus orvosi gyakorlat jelentőségére – nemcsak a jelen orvosai, hanem a jövő generációi számára is. Az alapítvány elkötelezett abban, hogy olyan példákat mutasson be a társadalomnak, amelyek segítenek megerősíteni a hitet: jó kezekben van az egészségügy, és van kikre bízni a jövőnket.

– „Ez a díj több, mint egy elismerés: megerősítés azoknak, akik ma is hisznek az orvosi hivatás szívvel-lélekkel való gyakorlásában. – fogalmazott dr. Kardos Mária. - A díjazottak számára, pedig azt üzeni: jó döntést hoztak, amikor ezt a pályát választották – és a társadalom hálája erősítse meg őket ebben nap mint nap.”

További információ: www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu

 



 

A díjazott orvosok névsora:

Goodwill Pharma Életműdíj 

Prof. Dr. Wittmann István 

Klinikaigazgató, Egyetemi tanár 

Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Általános Orvostudományi Kar (PTE ÁOK), II. sz. Belgyógyászati Klinika és Nephrológiai, Diabetológiai Centrum 

 

Goodwill Pharma Különdíj 

Prof. Dr. Nyirády Péter 

Igazgató, Dékán 

Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika, Igazgató 

Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Dékán 

Közönségdíjak

Északkelet-Magyarország régió:

Dr. Horváth Ildikó Fanny 

Egyetemi adjunktus, Belgyógyász, Allergológus, Klinikai immunológus, Reumatológus 

Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika "C" épület, Klinikai Immunológiai Tanszék 

 

Délkelet-Magyarország régió:

Dr. Letoha Annamária 

Klinikai Főorvos, Belgyógyászati Klinika Akut Belgyógyászati és Infektológiai Centrum Igazgató, Infektológiai Osztályvezető 

SZTE SZAKK Belgyógyászati Klinika Akut Belgyógyászati és Infektológiai Centrum 

 

Budapest

Dr. Németh Aliz 

Belgyógyász, Gasztroenterológus, Hepatológus, Főorvos 

Észak-budai Szent János Centrumkórház 

Hepatológiai Centrum 

Swiss Medical Gasztroenterológia, Hepatológia szakrendelés 

PrimaMedica Egészségközpont, Hepatológia központ 

Sanber Medical Hepatológia 

 

Dr. Kádas Júlia Róza 

Belgyógyász/palliatív szakorvos, Főorvos 

Magyar Hospice Alapítvány  

 

Délnyugat-Magyarország régió:

Dr. Ajtay Zénó PhD 

Főorvos, Címzetes egyetemi docens, Belgyógyász és Kardiológus, Kardiológiai Rehabilitációs Szakorvos 

Praxis Dr. Zénó Magánklinika Vezetője, Kaposvár 

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Harkányi Termál Rehabilitációs Kórház, Orvosigazgató-helyettes és Osztályvezető főorvos 

Pécsi Tudományegyetem Szívgyógyászati Klinika, Főorvos 

 

Észak-Magyarország régió:

 Dr. Al Ghaoui Nadim  

Osztályvezető Főorvos, Szülész-nőgyógyász, Gyermeknőgyógyász 

Hatvani Albert Schweitzer Kórház – Rendelőintézet, Szülészet-nőgyógyászati osztály 

 

Északnyugat-Magyarország régió:

Dr. Válóczi János  

Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos  

Tatai 3-as számú gyermekkörzet háziorvosa 

 

Közép-Magyarország régió:

Dr. Vámos István 

Háziorvos Szakorvos, Belgyógyász, Kardiológus Főorvos 

Vecsés, 8. számú Háziorvosi Körzet 

Vecsési Egészségügyi Szolgálat, Szakrendelés 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek