A kettős életet élő férj szörnyű döntést hozott.
2015. március 1-jén, reggel 6:20-kor Stacy Feldman egy ismeretlentől kapott egy e-mailt, amely tragikus események sorát indította el, és végül a halálához vezetett. A 44 éves, Colorado államban található Denverben élő, amerikai kétgyermekes anya férje, Robert Feldman azt állította, délután hazatérve eszméletlenül találta meg feleségét a fürdőkádban, miközben a víz még folyt. Állítása szerint kihúzta onnét és megpróbálta újraéleszteni, de nem járt sikerrel. Stacy életét vesztette. Csak később derült ki: egész máshogy zajlottak le az események valójában.
Robert azt mondta, Stacy előző este marihuánás édességet és bort fogyasztott, rosszul érezte magát, talán emiatt eshetett el. Ennek ellenére vonakodott engedélyezni a boncolást, amit a hatóságok gyanúsnak találtak. A helyszínen alig volt víz a padlón, és Stacy testén lévő zúzódásokat először esésnek vagy újraélesztésnek tulajdonították, de a toxikológia nem mutatott ki drogot a szervezetében. Halálát meghatározhatatlanként könyvelték el, eközben Robert begyűjtött egy 750 000 dolláros (270 millió Ft) életbiztosítást, amelyet öt évvel korábban kötöttek.
Három hónappal később egy névtelen nő felhívta a rendőrséget, miután látta a nő gyászjelentését. Elárulta, hogy Robert szeretője volt egy ideig. A Tinderen ismerkedett meg vele, ahol azt hazudta, elvált feleségétől, azonban egy gyors keresést követően rájött, hogy házas. Azon a reggelen, amikor Stacy meghalt, a névtelen szerető e-mailt küldött neki, mire a nő visszahívta, és megtudta az igazságot. A telefonhívás után néhány órával Stacy életét vesztette.
2017-ben egy szakértő, aki a családon belüli erőszakos sérülésekre specializálódott, újra megvizsgálta a boncolási anyagokat, és arra a következtetésre jutott, hogy Stacyt brutálisan megverték, megfojtották és megfullasztották. Robertet 2018-ban gyilkossággal vádolták meg, a tárgyalás során nem vallotta magát bűnösnek, így óvadék ellenében szabadlábra helyezték, és házi őrizetben élhetett, ennek ellenére többször is elhagyta otthonát.
Stacy családja többször is támadta jogilag a férfit, aki felesége életbiztosításából 550 000 dollárt (198 millió Ft) felhasználva bérelt fel ügyvédeket. Robert pere idén áprilisban kezdődött, hét évvel Stacy halála után, és ártatlannak vallotta magát. Védelme szerint korábban hűtlen volt, felesége pedig tudott róla, így nem volt oka a gyilkosságra.
Egy kétórás tárgyalást követően több bizonyítékra is fény derült, illetve a férfi szeretője is tanúskodott, ami végül ahhoz vezetett, hogy Robertet gyilkosság vádjával bűnösnek találják. Stacy családja hét éven át küzdött az igazságért, és végül győztek, a bíró a férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül – számolt be a rettenetes bűntény utóéletéről a Mirror.