Gulyás Gergely és Vitályos Eszter kormányszóvivő közösen tájékoztatnak a hétközi kormányülés friss döntéseiről.
Az előzetes tájékoztatásban azt írták, hogy az eseményt most a miniszterelnök hivatalának, a Karmelita kolostornak a színháztermében tartják meg. Az eseményen várhatóan az adócsökkentési program lesz az egyik központi téma.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a tájékoztató elején közölte, a kormányülésen külpolitikai kitekintésre is sor került. A kormány elkötelezett a béke ügyében, az amerikai törekvések továbbra is támogatandóak, az uniónak eminens érdeke, hogy a háború véget érjen. Szóba került Ukrajna uniós tagsága is, amit a kormány a magyar érdekekkel ellentétesnek tart.
Jövő héten kezdődik az ukrán véleménynyilvánító szavazásra szóló papírokat
– tette hozzá. Gulyás Gergely megmutatta a szavazólapot.
Az uniós vezetők szerint néhány év alatt megvalósítható Ukrajna uniós tagsága. Azt jelentené ez a döntés, hogy mind a mezőgazdasági, mind a pénzügyi kockázatok nagyok lennének – mondta a miniszter. Gulyás Gergely közölte, Ukrajnában jóval kevésbé szigorúak az ukrajnai mezőgazdasági szabályok. Munkaerőpiaci és közbiztonsági kockázatok is vannak.
Ukrajnának is csak érdemek alapján lehet csatlakozni, így most mi nemet mondunk az ukrán csatlakozásra.
Első olvasatban tárgyalt a jövő évi költségvetésről – mondta Gulyás Gergely.
Idén az infláció letörése a kormány legfontosabb feladata, de ez önmagában nem elég. Az árréstop bevezetésének tapasztalata, hogy az infláció megállt az élelmiszeriparban.
Március 13-hoz képest 894 élelmiszer lett olcsóbb
– mondta Gulyás Gergely.
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy számos településen van olyan ingatlan, ami állami tulajdonban van, de nem használja senki. Éppen ezért az NGM vezetője arra kapott felhatalmazást, hogy a volt takarékszövetkezeti épületeket vásárolja meg az állam. A kistelepüléseken, ahol van igény, ott átadják az állami tulajdonban lévő épületeket.
2026. január 1-től az 1500 főnél kisebb településekre kiterjesztik a falugondnoki szolgálatok. A falusi önkormányzati hivatali dolgozók bérét is emelni fogják két ütemben, először 15, majd újabb 15 százalékkal
– ismertette a miniszter.
A száj-és körömfájás járványról elmondta, hogy új fertőzés egyelőre nincsen. Négy telepen volt eddig fertőzés – tette hozzá. Mindenkit arra kértek, hogy az operatív törzs intézkedéseit mindenki tartsa be. Nem zárható ki, hogy a vírus mesterséges úton jött létre – mondta Gulyás Gergely.
Az égetés nem lehetséges, mert a fertőzés tovább terjed, ezért csak temetni lehet a tetemet. Csak ott lehet eltemetni az állatokat, ahol nem jelent semmilyen veszélyt a vízbázisra
– mondta.
Gulyás Gergely a csepeli droglabor szabadlábra helyezése kapcsán azt mondta, hogy a kormány vendége volt az OBH elnöke, de ebben az egyedi ügyben nem tudott véleményt mondani. Sem a társadalmi igazságérzettel, sem más szabállyal nem egyeztethető össze a csepeli gyanúsítottak szabadlábra helyezése – tette hozzá.
Egy hídnak a lezárása Budapesten több 100 ezer ember életét nehezíti meg, miközben több száz ember tüntet, ez aránytalan sérelme a közlekedésnek.
A Pride tüntetőknek nincs joga arra, hogy a közlekedést ellehetetlenítsék. A Kúria döntésére várnak.
Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs minisztérium államtitkára részletesen beszámolt a családi adócsökkentésekől. A 30 év alatti édesanyák szja-mentessége kapcsán közölte, hogy a 2023 előtt született gyermekek esetében is érvényes lesz. A 30 év alatti egyedülálló édesanyák havonta 123 ezer forinttal jutnak többhez. Körülbelül 35 ezer édesanyáról beszélünk ebben az esetben.
Koncz Zsófia arról is beszélt, hogy a CSED esetében a gyermek születését követően 3 hónappal, ha az édesanya szeretné, akkor tud keresőtevékenységet folytatni. Ebben az esetben a CSED összegének a 70 százalékát meg lehet tartani. Koncz Zsófia arról is beszélt, 2010-ben a nőknek alig több mint a fele dolgozott. Mostanra jelentősen nőtt a nők körében a foglalkoztatottság. Mindezzel párhuzamosan 69 ezer férőhelyesre bővült a bölcsődei helyek száma, 900 olyan település van Magyarországon, ahol 2010 előtt nem volt bölcsőde - ismertette az államtitkár. Közel 15 százalékkal nőtt a 3 év alatti gyermekek körében a bölcsődei ellátásban résztvevők száma.
A bőlcsödei térítési díjak fedezetére 2026. június 30-ig további 6,6 milliárd forintot biztosít a kormány – jelentette be Koncz Zsófia. A következő években 4000 milliárd forint marad a magyar családoknál – tette hozzá. 7 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások Magyarországon a mögöttünk hagyott időszakban – jelentette be Vitályos Eszter.