Diagnózis

"Közölték, hogy nő vagyok és ez a korral jár" - nem törődtek a 24 éves nővel az orvosok, életveszélybe került

B. V.

Létrehozva: 2025.04.11.

A 24 éves minden nap félelemmel éli az életét súlyos diagnózisát követően.

Egy orvos sem vette figyelembe a 24 éves Hannah-Ireland Durando tüneteit, aki gyakori viselkedésbeli változásról, gyengeségről és fejfájásokról számolt be. Aggódni ugyan csak azok után kezdett, hogy Taylor Swift rajongóként feltűnt neki, hogy elfelejtette azon dalok szövegeit, amelyekre álmából felkeltve is emlékezett. A felkeresett egészségügyi szakemberek azonban közölték vele, aggodalomra semmi ok, ez az egész a női léttel és a korral jár. Ezt hallgatta egészen addig, mígnem munkahelyén egyszer csak összeesett minden előjel nélkül. Ezt követően ugyanis kiderült, egy golflabda méretű tumor van az agyában.

kórház, orvos, tünet, betegség, halál, műtét, sebész, baleset
Figyelmen kívül hagyták a tüneteit. Fotó: Freepik.com/Illusztráció

Hannah-t végül egy nem rákos cavernomával, az erek jóindulatú daganatával diagnosztizálták. A tumor azonban olyan rossz helyen volt, a bal frontális lebenyben, hogy nem volt műthető. Nem volt mást tenni, szorosan ellenőrizni kellett az állapotát, ami rendkívül rosszul érintette őt.

Nagyon nehéz időszak volt. Egykoron állandóan mentem valahova, hatalmas Marvel rajongó voltam, egy filmbolond, aki állandóan a barátaival mozizott. Aztán egyszer már semmi sem izgatott. Elfelejtettem a kedvenc Taylor Swift számaim szövegét is. Aztán egyre inkább lobbanékonyabb lettem, nem éreztem magam jól. Szorongásgátlókat szedtem, azt hittem, az okozhatja a bajt, vagy az, hogy depressziós vagyok, hiszen volt, hogy napokig nem keltem ki az ágyból

 - emlékezett vissza a fiatal nő, akinek fogalma nem volt arról, mi történik vele, mi is lett belőle. 

Ezért kereste fel az orvosokat, akik azonban nem foglalkoztak vele. Nem kapott válaszokat. Úgy érezte, a dokik inkább a nemére és a súlyára fókuszálnak, arra, hogy időközben felszedett pár kilót, mintsem az igazi gondokra: az állandó feledékenységre és az antiszociális viselkedésére. Egy nap azonban, miután kórházba került, egy CT kimutatta, Hannah megérzése, miszerint komoly gond van, jogos volt. 

A munkahelyemen voltam, amikor összeestem. Olyan érzésem volt, mintha késsel megszúrtak volna a bal fülemnél, a látásom sárga lett. Úgy éreztem fuldoklom, majd a földre estem. A diagnózisomat követően azt hittem, meg fogok halni. Közölték velem ugyanis, hogy innentől kezdve óvatosan kell éljek

 - emelte ki Hannah, aki leginkább attól fél, sztrókot, agyvérzést kap az érproblémák miatt és annak okán, hogy továbbra sem operálható. Állapotát csupán kezelésekkel és vizsgálatokkal tudják fenntartani, írja a Mirror.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek