Falvakat érintő fontos döntések születtek.
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a szerdai kormányülésen meghozott legfontosabb döntéseket. Így arra is fény derült, hogy a Magyar falu programról is tárgyalt tegnap a kormány: rengeteg épület áll elhagyatottan a kistelepüléseken, ezért a nemzetgazdasági miniszter arra kapott felhatalmazást, hogy a korábbi takarékszövetkezeti épületeket vásárolják meg, illetve az állami tulajdonban álló ingatlanokat – ott ahol az önkormányzat erre igényt tart – átadják az önkormányzatoknak. Eddig az ezer fő alatti településeken volt falugondnoki szolgálat, mostantól az 1500 főnél nem nagyobb településekre terjesztik ezt ki.
Tízezer fő alatti települések esetében emelik az önkormányzati dolgozók bérét. Két ütemben: 2025 július elsejével 15 százalékkal, majd 2026 január elsejével szintén 15 százalékkal.
A kormány minden kistelepülésre telepíttetni kíván palackvisszaváltó automatát.
Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos egy korábbi kormányinfón elmondta: kormány döntött arról is, hogy az idén elindít egy olyan programot, amelynek köszönhetően minden kistelepülésen, ahol ezt feltétlenül igénylik, lesz készpénzkifizető automata. Hozzátette, azt gyanítja, hogy a települések többsége ezzel élni fog. Jelezte: a kormány ezt a programot arra tekintettel indítja, hogy erős szándék van a készpénzhasználathoz való jog alaptörvényi szintre emelésére, amiben nemcsak kormánypárti, hanem ellenzéki képviselők is egyetértenek. Jelezte: jelenleg valamivel több mint 2000 magyarországi településen nincsen ATM.
Emellett újraindul a templomfelújítási program, amelynek köszönhetően ismét több száz templom felújítása valósulhat meg, az 1000 fő alatti településekre vonatkozó kocsmafejlesztési pályázatot pedig kinyitják az ezer és kétezer lélekszám közötti települések üzlettulajdonosai számára is - tájékoztatott Gyopáros Alpár, jelezve, a pályázaton maximum 3 millió forint működési támogatást adnak, illetve ebből az üzletek energiahatékonysági beruházást is elvégezhetnek. Az új elemek mellett a Magyar falu program eddig megismert támogatási tevékenységei is megmaradnak idén: így folytatják az utca- és járdafelújítási pályázatot, támogatják az önkormányzati tulajdonban lévő intézmények, épületek felújítását, valamint az eszköz- és járműbeszerzésre, így falu- és tanyagondnoki buszokra vonatkozó pályázatokat is - ismertette a kormánybiztos.