Piszkosul zavarja, hogy ukrán zászlót kapott a kezébe.
A Ripost írja, hogy Magyar Péter valósággal dührohamot kapott, hogy egy netes mémben ukrán zászlót kapott a kezébe. Egyenesen börtönnel fenyegette meg a mémet készítő Bohár Dánielt. Pedig mindössze annyi történt, hogy egy netes "gúnyképen" ábrázolták azt, hogy Ukrajna ügyében felmondta amit Brüsszelben tollba mondtak neki.
Szerintem Bohár Dani barátom elnéző volt Brüsszel Péterrel. Ugyanis Brüsszel Péternek nem a zászlója kék-sárga. A vére az!
– írta Menczer Tamás a Facebook-bejegyzésében, utalva arra hogy a Tisza Párt vezére, ha hatalomra kerülne, akkor börtönnel büntetné az internetes mémeket, azaz a véleménynyilvánítás szabadságának ilyen formáját.
Az ügy előzménye, hogy Bohár Dániel ezt posztolta ki tegnap este a Tisza Párt vezéréről:
Miért támogatja Ukrajna EU-tagságát Magyar Péter? Mert ez a hatalom ára. Úgy szól a megegyezés, hogy Manfred Weber kormányra segíti a Tisza Pártot, minden anyagi forrást megadva. Ezért cserébe a Tisza Párt pedig végrehajt mindent, amit Brüsszel diktál. Például azt, hogy bevigyék Ukrajnát az EU-ba. Ezért az ukrán zászló
– indokolt az újságíró.
Bohár Dánielt emiatt a mém miatt a Tisza Párt vezére börtönnel fenyegette meg, amire a patrióta riporter így reagált:
Brüsszel Pétert hihetetlenül idegesíti a valóság.
Ezek a tények:
Petyáék kimondták: igennel szavaznak Ukrajna csatlakozására.
Azt is kimondták: paktumot kötöttek Brüsszellel. Szándékosan rontják a magyarok életszínvonalát, mert ettől remélnek politikai hasznot.
Ezek után ukrán zászlóval illusztrálni Ukrán Pétert a legkevesebb!
Hiába próbál az igazság elől menekülni, mi a Megafonnál ezt nem fogjuk engedni!
– hangsúlyozta az újságíró az újabb Facebook-bejegyzésében.
A Tisza Párt vezére a börtönnel való fenyegetőzés mellett azt is bejelentette, hogy bezáratná az internetes mémeket közlő médiumokat, ha hatalomra kerülne. Nyilvánvaló, hogy Magyar Péterék nem örülnek neki, hogy lassan mindenkihez eljut a hír, hogy a Tisza igennel szavazott Ukrajna csatlakozására, Bohár Dániel szerint egyértelműen ezért támadják őt.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a Tisza Párt Ukrajna EU-tagsága mellett foglalt véglegesen állást vasárnap, az eredmény bejelentésekor – jelentette ki Boros Bánk Levente. A Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója szerint az időzítés nem véletlen, hiszen ezen a héten kezdik el postázni a kormány véleménynyilvánító szavazásának a kérdőíveit, amelynek eredményeitől joggal tarthat a Tisza Párt.
– Brüsszel és a Tisza Párt paktumot kötött: előbbi azzal támogatja a magyar ellenzéket, hogy visszatartja az országnak járó forrásokat, utóbbi ezért cserébe támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását – mondta Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója.
A szakember az MTI-nek nyilatkozva értékelte a Tisza Párt aláírásgyűjtésének eredményét, amelynek értelmében a szervezet támogatóinak többsége, csaknem hatvan százaléka támogatja, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen. Boros Bánk Levente kijelentette: egy héten belül „minden kiderült a magyar közvélemény számára”.
Az elemzési igazgató felidézte Kollár Kinga, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselőjének szavait, amely szerint azzal, hogy Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó forrásokat, rontja a magyarok életszínvonalát, ezzel pedig az ellenzéket helyezi jobb helyzetbe, tehát támogatja. Hozzáfűzte: később Magyar Péter pártelnök bejelentette, hogy a saját támogatóinak jelentős többsége támogatja Ukrajna gyorsított felvételét az unióba.
Ez a kettő az elemző szerint logikailag is összefügg, és az sejlik fel a háttérben, hogy „Brüsszel és a magyarországi ellenzék, esetünkben a Tisza Párt paktumot kötött”. Meglátása szerint Brüsszel azzal támogatja az ellenzéket, hogy visszatartja az államnak járó forrásokat, ezzel rontja a magyarok életszínvonalát, amin keresztül pedig hatalomra kíván kerülni a Tisza. Cserébe pedig azt várja el Brüsszel, hogy az ellenzék támogassa Ukrajna gyorsított csatlakozását – emelte ki.
Emlékeztetett: az Európai Néppárt, amelynek frakciójában ülnek a Tisza képviselői az Európai Parlamentben, egyik pillére Ukrajna EU-s csatlakozásának támogatása, ezért a Tisza Pártnak is támogatnia kell.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a Tisza Párt Ukrajna EU-tagsága mellett foglalt véglegesen állást vasárnap, az eredmény bejelentésekor
– rögzítette Boros Bánk Levente, kiemelve, hogy „egy viszonossági alapon működő paktumot kötött az ellenzéki párt Brüsszellel”.
Szerinte az időzítés sem véletlen, hiszen ezen a héten kezdik el postázni a kormány véleménynyilvánító szavazásának a kérdőíveit, amelynek eredményeitől joggal tarthat a Tisza Párt, hiszen a Nézőpont Intézet és a Századvég mérései szerint is az a helyzet, hogy „a magyar emberek nagy többsége elutasítja Ukrajna EU-tagságát”.