nyugdíj

Figyelem! Változás a nyugdíjak kifizetésében áprilisban

WM

Létrehozva: 2025.04.10.

Sokan meglepődhetnek, hogy a megszokottól eltérő időpontban érkezik meg a nyugdíja bankszámlákra.

Több százezer nyugdíjas örülhet, hiszen áprilisban egy nappal korábban, a megszokott 12-e helyett már 11-én utalja az állam a bankszámlákra az ellátás összegét. Ennek oka igazán egyszerű, mivel ebben a hónapban a 12-e szombatra esik, így az azt megelőző utolsó munkanapon, vagyis 11-én küldik az összeget. 2025-ben a friss utalási naptár szerint még további két alkalommal fordul elő idén hasonló helyzet: júliusban és októberben. A 13. havi nyugdíj pedig már februárban landolt a nyugdíjasok pénztárcájában.

telefon, mobil, nagymama, idős, nyugdíj
Sok idős érhet váratlanul, hogy a megszokott időponthoz képest már egy nappal korábban megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra Fotó: Shutterstock

Akik postán kapják a nyugdíjat, azok továbbra is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.

Nyugdíjkiegészítés

A kormány azon dolgozik, hogy olyan intézkedéseket hozzon, amelyek folyamatosan javítják az idősek életkörülményeit. Ennek az intézkedéscsomagnak az egyik eleme a nyugdíjkiegészítés lesz, amit két ütemben fizetnek majd ki. Erről a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a legutóbbi kormányinfón. Gulyás Gergely közölte, hogy az átlagos nyugdíjemelkedés 39 600 forint lesz; ebből 36 500 forintot novemberben, a fennmaradó 3 100 forintot pedig decemberben kapják meg a nyugdíjasok.

Ezt a pénzt a nyugdíjasoknak biztosítani fogjuk

- jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Áfa-visszatérítés

A korábban bejelentett áfa-visszatérítés 2,5 millió nyugdíjas számára havi 10–15 ezer forintos visszatérítést jelenthet, a tejtermékek, zöldségek és gyümölcsök vásárlása után. Orbán Viktor miniszterelnök korábban bejelentette, az inflációt megfékező intézkedések közül a nyugdíjasoknak külön figyelem jár, mert az élelmiszerárak tőlük nagyobb arányban viszik el a nyugdíjat, mint a dolgozóktól a fizetést. Ezért a nyugdíjasok számára

  • a zöldségek,
  • a gyümölcsök
  • és a tejtermékek

esetén az év második felétől, október 1-jétől egy meghatározott összeghatárig vissza fogják téríteni az áfát. A kormányfő azt is mondta, hogy az áfa-visszatérítés azoknak segít majd a legnagyobb mértékben, akik valóban rászorulnak.

13. havi nyugdíj

A 13. havi nyugdíj 2009-es eltörlése után Orbán Viktor miniszterelnök már 2010-es hivatalba lépését követően ígéretet tett arra, hogy ismét bevezeti a jobboldali kormány a plusz havi ellátást. Végül 2020-ban, a Covid-19 járványra adott válaszintézkedések részeként döntöttek arról, hogy 2021-től fokozatosan visszaépítik a 13. havi nyugdíjat és 2022-től pedig már a teljes plusz egyhavi juttatást kapják a jogosultak.

A 13. havi juttatást minden év második hónapjában, így idén is 2025. februárjában fizették ki. Így mintegy 2,5 millió fő egy teljes havi nyugdíjjal vagy ellátással azonos összegű többletjuttatásban részesült. Ez már önmagában azt jelenti, hogy aki átlagnyugdíjat kap, vagyis a januárban közölt 242 ezer forint volt a havi járandósága, az februárban még egyszer 242 ezer forintot kapott a kifizetésnél. 

A nemzeti konzultáció is megerősítette a kormányzati politikát. A kérdőíveket több mint 1,3 millióan töltötték ki, a válaszadók kilencvenkilenc százaléka támogatta a tizenharmadik havi nyugdíj megtartását-kifizetését.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek