Aszterodia

Rémisztő adatot közöltek a várospusztító aszteroida becsapódásával kapcsolatban

B. V.

Létrehozva: 2025.04.09.

A 15 emeletes épület nagységű aszteroida komoly károkat okozhat.

Már több ízben beszámoltunk az YR4 névre keresztelt aszteroidáról, amelyet várösölőnek is hívnak, miután a mérete miatt, ha valóban a Földbe csapódna 2032-ben akkor 500-szor erősebb robbanást szabadítana fel, mint a Hirosimára dobott atombomba. Erre az esély így is rémisztően magas, 3.1 százalék volt februárban. Most azonban a tudósok még ennél is rosszab számot közöltek: 3.8. 

aszteroida
Fotó:  Shutterstock 

Szerencsére ez az érték azonban már a Földet érinti, hanem a holdat. Ez habár szintén súlyos következményekkel járna, mégis talán jobb, mintha a Földet érné, amire már szinte semmi esély nincs Luca Conversi tudós szerint, aki azt is elárulta, hogyan csökkenthetett a 20%-os becsapódási esély szinte nullára:

Ha egy még hosszú évekre távol lévő tárgyat vizsgálunk, akkor sok a bizonytalanság 

- emelte ki hozzátéve, hogy eleinte a Föld volt az, ami leginkább a YR4 útjában volt a számítások szerint. Ezeket azonban, ahogy jobban vizsgálták, és csökkent a becsapódási terület, bolygónk kikerült belőle. 

Igazából szint emindne alkalommal ez történik 

- árulta el kiemelve, ennek ellenére az YR4 nem volt téves riasztás, írja a TheSun.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek