Április 2-án lett volna 84 éves Csukás István, aki öt hete távozott az élők sorából, családjának, barátainak még mindig fáj a hiánya.
– Nem tudom feledni az utolsó szavait. A kórházban voltam nála látogatóban, és amikor búcsúztunk, azt mondta: „Még megcsinálja az orvos ezt a kis beavatkozást, és hétfőn már megyek is haza. Sütsz nekem lángost?” Megígértem neki, hogy azzal várom, de a lelkére kötöttem, hogy fogadjon szót a doktoroknak. Most is látom, ahogy visszamosolygott. Így szeretnék emlékezni rá, mint egy ősz gyerekre, aki mindig és mindenhol az örömöt kereste – mondta elcsukló hangon Kovács Katalin, aki férjével, Kovács Ferenccel a nemzet művészének szomszédja volt. Katalin asszony elárulta a Blikknek azt is, hogy miután Csukás István felesége elhunyt, ő állandó vendég lett náluk.
– Szinte mindennap fél kettőkor ebédeltünk. Egyszer viccesen meg is jegyeztem: „István, örökbe fogadunk!” – emlékezett Katalin asszony, aki azt sem tagadta, hogy a legendás meseírót gyötörte a magány: előtte sosem említette, de múlt karácsonykor bevallotta neki.
– Marika távozása nem érte váratlanul, de – érdekes módon – ezek után sem beszélt soha az elmúlásról. Minden negatívumot elutasított. A kórházat is gyűlölte, a szagát se bírta – vette át a szót Kovács úr.
– Büszke vagyok, hogy a barátomnak mondhattam, mert kevés igazi jó barátja volt. Tartózkodó volt, de az életszeretetével mindannyiunknak példát mutatott – tette hozzá a barát.
