Aktuális

Tragédia: három barátját vitte a halálba a 21 éves fiú - Fára csavarodott az autójuk - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.08.27.

Öt fiatal barát tartott Kingswinfordban haza, amikor a sofőr elvesztette az autó felett az uralmát és egy fára csavarodtak. Négyen, köztük a sofőr azonnal szörnyethalt.

Forrás: Twitter

A 21 éves Joshua Parkes barátaival tartott hazafele, amikor elvesztette az autó felett a kontrollt és rácsavarodott egy fára.

A 18 éves Nathan Cartwrightot, és a mindössze 16 éves Lucy Tibbetset és a vele egyidős Isabelle Floydot még sikerült kórházba szállítani, de sajnos az életüket nem tudták megmenteni.

A negyedik utas, akiről annyit lehet tudni, hogy lány súlyosan megsérült, de túlélte a balesetet. Az autóban ülő 5 fiatalból egy ember használta csak a biztonsági övet.

Bár a baleset még 2020 októberében történt, a nyomozást csak most zárták le, ahol kiderült, hogy a fiú a megengedett sebesség háromszorosával ment. Átsodródtak a szebesávba.

A Skoda, amit vezettek, nem tudta volna bevenni a kanyart azzal a sebességgel, amivel haladtak, ha az úttest megfelelő oldalát használják – nyilatkozta a The Sun-nak egy szakértő, aki azt is elárulta, hogy nem üldözte őket semmi, így nem lehet tudni, hogy miért vezetett ilyen sebességgel a 21 éves fiú.

El lehet képzelni, hogy mennyire félelmetes lehetett az utasok számára, amikor ezzel a sebességgel az út másik oldalára átsodródtak – tette még hozzá a szakértő.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek