Aktuális

Halálra gázolták az óvódást: Nagyanyja karjai közt halt meg a kis Márk

Bors

Létrehozva: 2021.02.27.

A helyszínen szenvedett tragikus halált az az óvodás kisfiú, akit Gádoros és Eperjes között ütöttek el csütörtök délután, a 4642-es főúton – az áldozat nővére a Borsnak mesélt a felfoghatatlan szörnyűségről.

Forrás: Shutterstock

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőrfőkapitányság közlése szerint a gyermeket egy Gádoros felől érkező autó ütötte el a 46-os kilométernél, 15 óra után – olvasható a Békés megyei hírportálon. A fiú egy óvodás gyermekeket szállító kisbuszról szállt le, majd ezt követően a jármű takarásából szaladt volna át az út túlsó oldalára – ekkor következett be a tragédia.

Az Eperjes külterületén unokájára várakozó nagymama szem- és fültanúja volt az eseményeknek.

Minden valószínűség szerint a hatéves gyermek kiránthatta kezét az idős asszony szorításából, mielőtt utolsó útjára indult.

Újraélesztését ugyan már az őt elgázoló sofőr megkezdte, a kicsi életét a helyszínre érkező mentőhelikopter munkatársai sem tudták megmenteni.

Az eset felkavarta a helyeiket. Többen megjegyezték, hogy a helyszínelés során készített fotók alapján a gyermekeket szállító jármű jelöletlennek tűnik, azaz a fehér buszon semmilyen figyelmeztető felirat nem látszik arra vonatkozóan, hogy gyerekeket utaztatna. Ráadásul a környéken sem annak megállására figyelmeztető tábla, sem gyalogosok átkelését jelezni hivatott zebra nem található.

A megrendült család képviseletében az elhunyt kisfiú testvére, a 21 éves U. Martina egyelőre szűkszavúan nyilatkozott nekünk:

Nem tudok ma sokat beszélni. Nagyon fáj még. Azt kérem, hogy pár nap múlva térjünk vissza rá

– mondta a könnyeivel küszködő lány.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek