Aktuális

Magyar felfedezések szoríthatják vissza a koronavírus-járványt Európában

Bors

Létrehozva: 2021.03.05.

Számos magyar kutatócsoport segédkezik a koronavírus-járvány visszaszorításában. A legkomolyabb hazai sikereket és eredményeket gyűjtöttük össze a pandémia elleni harcban

A COVID-19 járvány idején számos gyógyszergyár a már meglévő készítményeit új nézőpontból vizsgálja annak reményében, hogy azok esetleg a vírus ellen jól felhasználhatóak. Ebbe a munkába kapcsolódtak most bele magyar virológusok, akik szerepe később még kulcsfontosságú lehet.

Orrspray a koronavírus ellen

Egy osztrák biotechnológiai vállalat az elmúlt egy évben számos, már ismert készítményt, köztük például egy Magyarországon is kapható orrsprayt választott ki tesztelésre. A termék laboratóriumi vizsgálatait a dr. Jakab Ferenc professzor által vezetett Virológiai Nemzeti Laboratóriumban végezték el.

Nagyon jól sikerültek a kísérletek, komoly antivirális hatást mutatott a szer, szinte nullára csökkent a vírus replikációképessége – jelentette ki dr. Jakab Ferenc a Metropolnak, aki a jövőbeni tervekről is beszámolt.

Klinikai vizsgálatokkal folytatódik a munka

– Mivel hogy már egy forgalomban lévő, engedélyezett szerről van szó, most a klinikai kipróbálási fázis következik, amit az osztrákok és a németek már meg is kezdtek. Mindez nem valósulhatott volna meg akkor, ha a Pécsi Tudományegyetem virológusai a laboratóriumi kísérleteket nem végezik el, és nem tudjuk igazolni a szer hatásosságát. Emellett a nemzetközi tapasztalatokra építve a klinikai vizsgálatokat hazánkban is szeretnénk megkezdeni – közölte a professzor.

A betegség kialakulását is meggátolhatja a szer

A klinikai vizsgálatok arra szolgálnak, hogy kiderüljön, az azelasztint tartalmazó orrspray valóban képes-e visszaszorítani az orrnyálkahártyán a vírus megtapadását és szaporodását a fertőzés korai szakaszában, ezáltal megakadályozva a COVID-19 betegség kialakulását, vagy pozitívan befolyásolva a betegség lefolyását és súlyosságát. Az osztrák, magyar és német kutatók úgy vélik, hogy amennyiben ezek a vizsgálatok pozitív eredménnyel zárulnak, az áttörést jelenthet a vírusok terjedésének ellenőrzésében, és a jelenlegi járvány visszaszorításában.

Lezárult a bamlanivimab kipróbálási szakasza

Nem rég befejeződött a Dél-pesti Centrumkórházban és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben a bamlanivimab nevű, koronavírus elleni gyógyszer kipróbálási szakasza. Mivel az eredmények pozitívak, több helyen is alkalmazni fogják, és több ezer adagot rendelnek belőle, mivel a járvány harmadik hulláma miatt egyre több betegnek lesz szüksége a kezelésre. A bamlanivimab egy már meggyógyult beteg vérplazmájából készített úgynevezett monoklonális antitest, amely az esetek háromnegyedében megakadályozza, hogy súlyosabb szövődmények alakuljanak ki.

Már tavaly zöld utat kapott a magyar favipiravir

Az Egis gyógyszergyártó vállalat még tavaly áprilisban indította el favipiravir hatóanyag-tartalmú gyógyszerfejlesztését, ami az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől (OGYÉI) decemberben meg is kapta az engedélyt. A favipiravirnak rendkívül jó vírusölő hatása van, a szert külföldön is több helyen alkalmazták koronavírusos betegek kezelésénél. A tapasztalatok szerint a szokásos 11 napos lefolyás helyett a legtöbben 4-5 nap alatt átestek a betegségen.

A remdesivir csökkenti a halál kockázatát

A favipiravir mellett a remdesivir is egy olyan gyógyszer, amelyet Covid-terápiában használnak és hazai használatbavételére az OGYÉI engedélyt adott. Azok a páciensek, akik ezt a hatóanyagot kapták rövidebb idő alatt gyógyultak meg és hamarabb hagyhatták el a kórházat, körükben alacsonyabb volt a halálozási arány is, mint azoknál, akik placebót kaptak. A remdesivirt itthon kombinált terápia részeként alkalmazzák, és még egy páciensnél sem tapasztaltak súlyos szövődményt. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek