85 éves korában, hosszú, türelemmel viselt betegség után örökre lehunyta a szemét a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. Törőcsik Mari a magyar kulturális élet legtöbbet díjazott művésze volt, felejthetetlen és megkerülhetetlen alakja a hazai művészi életnek.
Megtörtént, amitől mindannyian tartottunk, Mari nincs köztünk többé. A színésznő halálhírét a Nemzeti Színház hozta nyilvánosságra.
„A Nemzeti Színház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy ma hajnalban, hosszú betegeskedés után, életének 86. évében elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.”
Törőcsik Marit a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.
A színésznő 1935. november 23-án született Pélyen, egy katolikus család öt gyermeke közül másodikként. A szülei mindketten tanítók voltak, az édesapja, Törőcsik Joachim, az édesanyja Rusz Júlia.
Az egyszerű körülmények között nevelkedő Mari 15 éves koráig élt Pélyen, majd Egerbe került, az angolkisasszonyok bentlakásos intézményébe. A gimnáziumi éveit Budapesten töltötte, az érettségi után, 1954-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, operett szakra.
Már 11 éves korában konkrét elképzelései voltak a jövőjéről
Egészen véleten csupán, hogy mi már egy Törőcsik Marit ismerhettünk meg, lehetett volna ugyanis hangos a sajtó évtizedeken keresztül Törőcsik Marián sikereitől is. Azon az 1935. november 23-i napon ugyanis, amikor megszületett, a közjegyző valószínűleg nagyon szétszórt volt, ugyanis tévedésből Mariánt írt be anyakönyvébe, pedig pedagógus szülei Mariannak szánták. Diáktársai rengeteget zrikálták emiatt, ezért egy idő után maga döntötte el: eztán Mari néven mutatkozik be.
Ahogy a nevéről, 11 éves korától határozott elképzelései voltak a jövőjéről is: ekkor azt mondta, hogy ő bizony híres színésznő lesz. A kamaszlány Mari gyerekkorában rengeteg filmet nézett a falu „mozijában”, ami valójában egy vetítőgépből és egy nagy lepedőből állt, mégis ámulattal figyelte kora híres színészeit, a szeme előtt megelevenedő képkockákat, melyek varázsa egyből beszippantotta.
Elsőéves volt a színművészetin, amikor végleg eldőlt a sorsa: Fábri Zoltántól megkapta a máig leghíresebb filmje, a Körhinta főszerepét.
A főiskola elvégzése után azonnal a Nemzeti Színházhoz szerződött, de továbbra is inkább filmekben volt feltűnő, Jancsó Miklós, Makk Károly vagy későbbi férje, Maár Gyula is rendezte. 1979-ig maradt a teátrumnál, de közben, 1976-ban meghívást kapott a Déryné hol van? című filmbe, amelyben nyújtott alakításáért Cannes-ban megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat.
A Nemzeti után, mindössze egy évig művészeti vezetőként igazgatta a győri Kisfaludy Színházat, 1980 és 1990 között a Mafilm színtársulatának majd 1990-93-ban a Szolnoki Színház tagja lett.
Háromszor ment férjhez, mindannyiszor szerelemből házasodott
Az első házassága mindössze három hétig tartott. Második férje Bodrogi Gyula, 1955 és 1964 között voltak egymás társai. A színésznő nem mindennapi kilenc évet élt le Bodrogi Gyulával: boldogok voltak, noha rendszeresen, és egymás tudomásával megcsalták a másikat. Harmadik férjéhez, Maár Gyulához sokkal szelídebb viszony fűzte, 1972-től 2013-ig, vagyis a rendező haláláig éltek együtt.
Törőcsik Mari még a hetvenes években örökbefogadott egy vietnámi kisfiút, aki Son névre hallgat. A fiú jelenleg is Vietnamban él, a hírek szerint egy komoly betegség akadályozza abban, hogy Magyarországra látogasson. Marinak született egy lánya is, Teréz, akivel nagyon szoros kapcsolatot ápolt.
Az egészségével már régóta problémák voltak
Mariról először tízenhárom évvel ezelőtt érkeztek az első aggasztó hírek. 2008. október 14-én délelőtt egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a keringése, a szíve pedig leállt. A színésznő majdnem egy hónapig feküdt kómában, de a csodával határos módon túlélte a „kalandot”, onnantól kezdve azonban sokat betegeskedett. Egyik keze lebénult, szíve és tüdeje is sokat gyengélkedett. Sokszor mondta ez után:
„Életem legnagyobb sikere a halálom volt”.
A színésznőt hosszú hónapokon keresztül, 2017. év elejétől a szombathelyi Markusovszky kórházban ápolták, legyengült egészségi állapota miatt.
2017-ben ismét sokat betegeskedett, gépi lélegeztetésre szorult, mesterségesen kellett táplálni, ősszel pedig tüdőgyulladást kapott, majd megint várt rá egy nagyobb műtét: térdprotézist kapott és a gerinccsatorna-szűkületét is operálni kellett, három csigolyáját kicserélték.
2018 januárjában, egy év után térhetett vissza a velemi otthonába, amit azóta csak nagyon különleges esetben hagyott el.
2019-ben ismét egy hosszabb kórházi kezelés várt rá, nehezen tudott nyelni, ezért tágítani kellett a légcsövén. Egy hét után ismét hazaengedték.
2021 március elején újra kórházba került, a közösségi oldalakon már el is kezdték a halálhírét kelteni, amit a nemzeti Színház sajtóosztálya azonnal cáfolt is, Mari nem volt jól, de élt.
Úgy élt, hogy pontosan tudta mi lesz akkor, ha egyszer el kell mennie. A nagy túlélőnek pontos elképzelései voltak a halálról, egy alkalommal így fogalmazott:
„Nem tudom, mi várhat még rám? Egész életemben azt gyanítottam, hogy Isten kegyeltje voltam. Meghaltam úgy, hogy észre sem vettem, aztán visszajöttem. Félek, hogy talán végül keményebb halált szán nekem a mindenható. Félek persze, de addig is, minden percben örülök, hogy süt a nap. Az mindig boldoggá tesz.”
Pontosan tudta, hogy milyen temetést szeretne
Bár Mari világ életében ódzkodott attól, hogy könyv jelenjen meg róla, Bérczes Lászlóval mégis sikerült olyan mély lelki közelségbe kerülnie, hogy végül beadta a derekát és beszélni kezdett. A „Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve”című kötetben elképesztően izgalmas történetekkel találkozhatunk, és van egy rész, ahol Törőcsik Mari a halála utáni rendelkezéseiről beszél: Végrendelkezek ember! Xavér lejön nekem orgonálni, és egy pélyi elemista, negyedikes-ötödikes kisdiák felolvas egy Pilinszky-verset. (…) Terézre bízok mindent. A lányomban megbízom. Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom, doktor Szongoth Mariann mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni. (…) Maár Gyula meg én.. Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája.”
