Aktuális

Müller Cecília: A koronavírus elleni vakcina mindenki számára ingyenes lesz

Bors

Létrehozva: 2020.11.05.

Már dolgoznak azon, hogyan lehet majd szétosztani a vakcinákat.

Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján Müller Cecília elmondta: napok óta hasonló számú új fertőzöttről számolnak be. Sajnos 84 krónikus beteg hunyt el 24 óra alatt. 49-93 év közöttiek voltak. Mindössze 6%-uk nem szenvedett semmilyen más betegségben, csak a koronavírusban.

Ez rámutat arra, hogy a kockázati csoportokon túl előfordul olyan megbetegedett is, akinél szövődménnyel vagy halállal végződik a betegség. Ezért fontos, hogy mindenki tartsa be a higiénés szabályokat.

Az egészségügyi ellátórendszer nagy nyomás alatt van. Úgy látja, Európa az egészségügyi ellátás határához érkezett, ezt szeretné Magyarország elkerülni.

Egész Európa küzd, nehéz helyzetben vagyunk, ezért mindenkinek meg kell tennie azt, amit csak tud.

Külön kiemelte, hogy nagy felelősség hárul az intézményekre, boltokra, vendéglátóhelyekre.

Ez a helyzet mindannyiunk számára rendkívüli kihívás a társadalom minden rétegében. Ahhoz, hogy be tudjuk tartani a szabályokat, türelemmel kell lennünk egymás iránt, és bizony lemondásokkal is jár.

A kijárási korlátozással a csoportosulásokat is el akarják kerülni. Mint mondta, a fiataloknak nagy a felelősségük, hiszen ők akár észre sem veszik, hogy megfertőződtek. De hazaviszik a vírust, és megfertőzhetik a szeretteiket. Az ő kezükben van a szülők, nagyszülők élete.

Mit kell a kórházba vinni?

A kórházba kerülésről elmondta, hogy több hét lesz az ápolás, eszerint kell felkészülni. Össze kell készíteni egy csomagot:

  • Személyi okmányok, korábbi leletek, zárójelentések.
  • Kell egy lista a rendszeresen szedett gyógyszerekről.
  • Ha valaki gyógyszert vinne az intézménybe, azt mindenképp mondják el a kezelőorvosnak.
  • Fontos, hogy meglegyen a legközelebbi hozzátartozó telefonszáma.
  • Vinni kell a tisztálkodási eszközöket, alkoholos alapú kézfertőtlenítőt. Ezek személyes tárgyak, figyelni kell, hogy ezeket más ne használjon.
  • Ruházat tekintetében eltérő lehet a kórházak házirendje. Sok helyen nem engedik be a saját hálóruhát. Ezért érdemes a ruhát másik csomagba pakolni, ha esetleg nem engednék be.
  • Saját evőeszközt is vinni kell, egyszer használatos evőeszközök a legjobbak.
  • Vigyünk telefont, tabletet, amin tudunk személyes kapcsolatot tartani a szeretteinkkel.
  • A maszk kapcsán elmondta, mindenképpen orvosi maszkot érdemes vinni, hiszen a textilmaszkokat a kórházban nem lehet kimosni.

A vakcina

Fontos, hogy biztonságos, megfelelő vakcina minden magyarnak már az első körben rendelkezésre álljon. Hogy milyen stádiumban vannak a fejlesztők, arról tud a magyar kormány, mindent meg is tesz a beszerzésért. Beadása önkéntes és ingyenes lesz. Akiket kiemelten védeni kell, például az egészségügyi dolgozók, ők első körben fogják megkapni. Aztán jönnek a krónikus, idős betegek, valamint az infrastruktúra üzemeltetői.

A járvány kezdete óta az összes fertőzött 3,3%-a egészségügyi dolgozó. Müller Cecília ismét köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak. Mint mondta, a megfeszített munka mellett is betartják a higiéniai előírásokat. Megemlítette, hogy milyen nehéz a védőfelszereléseket egy egész műszak alatt hordani

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek