Aktuális

Nagyszerű hír: Hétvégére elsők lehetünk az átoltottsági rangsorban

Bors

Létrehozva: 2021.03.10.

Forrás: Pexels.com

Magyarország jelenleg is Európa élmezőnyébe tartozik a lakosság átoltottságát tekintve, hiszen jelenleg az előkelő második helyet foglalja el a rangsorban. A listán országunkat egyelőre Málta előzi meg, ám a szakemberek szerint a kínai és az orosz vakcinák beszerzésének hála hamarosan átvehetjük a megtisztelő első helyet a lakosságarányosan legtöbb beoltottat mutató rangsorban.

Hétvégére a másfél milliót közelíthetjük

Magyarországon december 27-én kezdődött meg az oltás, ami a korai vakcinahiány következtében csak az elmúlt héten tudott felgyorsulni. Ennek eredményeként Magyarországon már több mint egymillió embert oltottak be, mellyel nem csak a rangsorban kapaszkodtunk előre, de esélyt kaptunk arra, hogy nyárra az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba.

A kezdeti nehézségeket az okozta, hogy decemberben még csak egyféle koronavírus elleni vakcina volt, aminek a szállítmányozása nehézségekbe ütközött – magyarázta a Borsnak dr. Rusvai Miklós víruskutató.

Később újabb az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcina is felkerült a palettára, de az igazán „nagy ugrást” a keleti vakcinák hozták meg, hiszen ezekből érkezett a legtöbb dózis hazánkba – mutatott rá a professzor, aki abban bízik, hogy hétvégére már akár közel másfél millió átoltott is lehet hazánkban.

Én őszintén remélem, hogy hétvégéig elérjük az 1 millió 3-4 százezer átoltottat. Ha valóban elsők leszünk a lakosság arányosan legtöbb beoltottat mutató európai rangsorban, az igen szép eredmény lenne – fogalmazta meg dr. Rusvai Miklós.

Továbbra is reális a nyári nyitás

A virológus szerint, ha ilyen ütemben halad az oltóanyagok beszállítása és a lakosság immunizálása, akkor komoly esély van a májusi nyitásra.

Szerintem májusra sikerül elérni egy kívánatos átoltottsági szintet. Ehhez még körülbelül 4 millió ember beoltására van szükség, hiszen egymillió már megkapta az oltást, további nagyjából másfél millió ember, pedig a fertőzés átvészelése útján szerzett védettséget – kalkulált a professzor, aki szerint, ha ezen a héten sikerül szép számmal oltani, akkor a zárlat után bizonyosan lefelé fognak indulni a szomorú statisztikai adatok.

Ahogy a korlátozások, úgy az immunizálás is később érezteti hatását. Ha felpörögne az oltások száma a héten, az nagyban segítene abban is, hogy mikor lejár a két hetes zárlat első határideje, –hiszen az iskolák további két hétig zárva tartanak – és az átoltottság eléri a közel 2 milliót, akkor reménykedhetünk benne, hogy a szigor nem tart már sokáig – nyugtázta Rusvai.

Brutálisan terjed a brit mutáns

Mivel a korlátozó intézkedések két hetes késéssel hoznak eredményt, nem szabad meglepődni azon a tényen, hogy a zárlat végén lesznek a legdrámaibbak az adatok.

– Mi szakemberek abban bízunk, hogy a két hetes zárlat végén elérkezünk a járványcsúcshoz, ami után már csak lefelé haladnak a járványgörbék. A további korlátozások feloldása az adatok alakulásától függ. Ha sikerül elérni az októberi járványtani adatokat, akkor megkezdődhet a részleges nyitás, ha a szeptemberit is sikerül elérni, akkor teljes nyitásról is beszélhetünk – állapította meg dr. Rusvai, aki szerint a fertőzések nagy részéért ma Magyarországon a gyorsabban terjedő brit mutáns okolható.

A brit mutáns mellett már a dél-afrikai is megjelent Magyarországon, de javulnak az esélyeink, hiszen már a mostani átoltottsággal nagyjából 25 százalékos védettséget – ez még nem minden beoltottnál alakult ki – sikerült kialakítani a lakosság körében – zárta a virológus.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek