Aktuális

Terhesen tudta meg a tinilány: csak hónapjai vannak hátra az életből

Bors

Létrehozva: 2017.12.19.

<p>Csak a csodában reménykedhet.</p>

Terhesen tudta meg a tinilány: csak hónapjai vannak hátra az életből

Terhesen szembesülni azzal, hogy valószínűleg sosem láthatjuk gyermekünket felnőni, sőt, talán első szavait sem hallhatjuk, szinte felfoghatatlan. Ha pedig mindez 17 évesen történik valakivel, arra valóban nincsenek szavak.

A 31 hetes terhes Dana Scattonnál december elején diagnosztizáltak agytörzsi tumort. A ritka, gyógyíthatatlan betegség évente csupán 300 gyermeket érint a világon. A betegség rendszerint öt- és tízéves kor közt jelentkezik: már ezért is egyedi a fiatal lány esete, akinek sajnos nem sok jót jósolnak az orvosok. Ennél a tumortípusnál kevesebb mint egy százalék a túlélés esélye, és a betegek 90 százaléka a diagnózist követő 18 hónapban meghal.

Dana november végén érezte először, hogy valami nincs rendben: nehezére esett beszélni, nyelni, majd olyan egy nap az izmok a lábában úgy elernyedtek, hogy alig tudott ráállni. Noha reménykedett benne, hogy csak terhessége és a suli okozta stressz miatt van mindez, a dokik aggaszó eredményeket közöltek: sugárterápiára van szüksége, ami nélkül maximum két-három hónapig maradhat életben - írja a Daily Mail.

“Nem fogadom el, amit a dokik jósolnak, várom, hogy csoda történjen!” - mondta a tinilány, akinek a diagnózis után rögtön az volt az első kérdése, hogy kislánya egészséges lesz-e. Noha a daganatos megbetegedések a magzatot közvetlenül nem érintik, közvetve igen. Egyrészt a rák drasztikus kezelést kíván - Dana esetében sugárkezelést - másrészt a tinilány napról napra rosszabbodó állapota megköveteli, hogy a dokik a tervezettnél korábban - két-három hét múlva - megindítsák a szülést.

A Pennsylvaniában élő lány családja netes gyűjtésbe kezdett az orvosi költségek fedezésére. Egy hét alatt tízezer dollár (2,6 millió forint) gyűlt össze. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek