Aktuális

Virológus: a Covid-19 úgy viselkedik, mint a HIV vírus

Bors

Létrehozva: 2021.11.19.

A Covid-19 úgy viselkedik, mint a HIV vírus: nem engedi bekapcsolni az immunmemóriát – derült ki nemrég, így a szakemberek egyöntetűen arra jutottak, hogy amíg a járvány tart, 6 havonta fel kell venni az oltást. Prof. Tóth Sándor szerint éppen ezért a jelenlegi helyzetben kiemelten fontos a 3. vakcina, a napi esetszámok akkor csökkennének, ha ezt mindenki beadatná.

A járvány kirobbanásának kezdetén az egész világ arra várt, hogy végre megszülessen a megoldás, elkészüljenek a koronavírus elleni vakcinák. Hazánk az elsők között rendelt minden elérhető szerből, amihez csak hozzá lehetett jutni, így ez év elején gyakorlatilag nyolc -féle oltóanyag állt rendelkezésre. A vírus azonban idő közben mutálódott, a jelenleg is tomboló delta variáns agresszívebb, és sokkal gyorsabban terjed, mint az eredeti kórokozó. Éppen ezért hazánk az elsők között tette lehetővé Európában ingyenesen a koronavírus elleni oltás 3. adagjának felvételét is.

A Covid-19 úgy viselkedik, mint a HIV vírus

Prof. Tóth Sándor kiemelte: a legfrissebb tanulmányok szerint kiderült, hogy a koronavírus képes az immunmemóriát gátolni, azaz konkrétan nem engedi bekapcsolni.

Úgy viselkedik, mint a HIV vírus. Annyi a szerencse, hogy nem más vírusokkal szemben gátolja az immunrendszert, csak a saját antigénjeire adott választ akadályozza - emelte ki a szakember, majd hozzátette: ezért 4-6 havonta frissíteni kell az immunválaszt, azaz szükség van oltásra.

- Ezért kell most a 3. oltást mindenkinek felvenni. Ha ez megtörténik, akkor fognak az esetszámok csökkenni – hangsúlyozta.

Most akkor életünk végéig oltatni kell?

Jogosan merül fel azonban a kérdés, hogy akkor ezek szerint életünk végéig oltatnunk kell? A virológus szerint nem feltétlenül, ugyanis van kiút.

- Amíg a járvány tart, addig való igaz, oltatni kell.

Ha már nem lesznek terjesztők, akkor már nem lesz erre szükség. Ezt pedig az orrspray-vakcinákkal lehet elérni, méghozzá azért, mert ezek nyálkahártya immunitást biztosítanak, az izomba adott vakcinák viszont nem. Az orrspray-k konkrétan ott előzik meg a fertőzést, ahol a vírus behatol, így aki befúj az orrába, az már terjeszteni sem fogja tudni a vírust. Az izomba adott oltásokkal azonban még ugyanúgy terjesztjük – magyarázza Tóth Sándor.

A végleges megoldás már nincs messze

A virológus arra is kitért, hogy ezek fejlesztése már elkezdődött.

- Az AstraZeneca egy különleges dologgal kísérletezik most,

konkrétan a már meglévő vakcinából készítenek orrspray-t. Ha ez beválik, az így immunizáltak nem fogják tovább terjeszteni a vírust. A járványnak így vethetünk véget – emelte ki a szakember.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek