Celeb

Kristen Stewart nem tudja kezelni a sikert

Szabadi Klaudia

Létrehozva: 2012.08.16.

Amióta kiderült, Kristen Stewart egy családos rendezővel csalta meg Robert Pattinsont, szinte széttépik Hollywoodban, pedig egy hónapja még imádták. Sorozatunk mai részéből megtudhatják, mit kezdett a nyakába szakadt sikerrel.

Kristen Stewart a Twilight-filmekkel nem csak hirtelen jött hírnevet, de szerelmet is kapott: Robert Pattinsonnal, filmbeli kedvesével a való életben is összejött 2008-ban. De Kristen visszahúzódó és a rajongóival olykor szinte ellenséges magatartása nemhogy jó irányba változott, épp ellenkezőleg. Voltaképpen az egész élete folyamatos tagadásból, hárításból és ellenkezésből állt – örök harcból a függetlenségért.

Persze nagy volt a nyomás rajta, hiszen pont azt kapta, amit sosem akart, hollywoodi szupersztár lett, akinek minden lépését figyelik. Amikor egyszer egy újságíró vette a bátorságot, és szemtől szembe megmondta neki, hogy kezelhetetlen, Kristen hosszan magyarázkodott.

– Tudom, hogy a színészek többsége jobban irányítható, mint én. De azért azt nem mondanám, hogy kezelhetetlen vagyok. Csak másképpen kell kezelni. Ennek az lehet az oka, hogy hiába is becsülöm nagyra a rajongókat, nehezen szokom meg ezt a kiemelt figyelmet. Amióta az eszemet tudom, olyan filmeken dolgoztam, amelyekkel az emberek nem foglalkoztak. Ezek után, elég őrült dolog látni, hogy rajongók megszállottan lelkesednek olyan dolgokért, amelyek nekem természetesek – részletezte Kristen, és ezzel azért nem nagyon lehet vitatkozni, hiszen az Alkonyat előtt szinte csak független filmet forgatott.

– Mindig harcolnom kell önmagammal, hogy felfogjam, ez a valóság. Nem én választottam, hogy ez megtörténjen velem, ez nem az én döntésem, így irányítani sem tudom. Ahhoz azért iszonyúan nehéz hozzászokni, hogy minden másodpercemet százezrek figyelik. A legbensőbb magánügyeimről is tudni akarnak. És tény, hogy nem mindig tudom kezelni ezt a helyzetet – szögezte le a színésznő, ám ekkor még csak a jéghegy csúcsát látta, nem tudta, hogy eljön az az idő is, amikor visszasírja a felhajtást, legalábbis azt az időszakot, amikor mindenki imádta.

Csalfasága miatt esett el egy szereptől

Az ifjú színésznő már elvesztette a férfit, akit szeret, most pedig egy filmszereptől fosztották meg. A Hófehér és a vadász című kasszasiker folytatásában állítólag már nem ő lesz a központi figura, pár röpke perces szereppel kell beérnie – írja a The Hollywood Reporter. Stewart az első film forgatásán esett bűnbe a rendezővel, a kétgyerekes, nős Rupert Sanderssel. Vele csalta meg Robert Pattinsont. Kristen emiatt jelenleg az egyik leggyűlöltebb színésznő Hollywoodban. 

(Folytatjuk)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek