A nagy visszatérő 1. rész - Malek Andrea olyan ember, aki soha nem adja fel, ha valamibe belekezdett. Az énekesnő életében pedig számos akadály volt, ám ő sosem hátrált meg. Ma az ifjú Andreáról olvashatnak.
Malek Andrea 1968. március 13-án látta meg a napvilágot. Édesapja Malek Miklós, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, édesanyja Toldy Mária énekesnő. Zenész szülők gyermekeként mindenki úgy képzeli Andreáról, már gyermekkorában arra készült, hogy énekesnő lesz, ám ez nem így volt.
– Nem gondoltam arra, hogy mi leszek, ha nagy leszek, csak figyeltem a körülöttem forgó világot. A sok híres ember között álmodni sem mertem arról, hogy egyszer én is a helyükbe lépek. Ráadásul az énekléssel sem voltak sikereim. A kerületi ének- és zongoraversenyekről is mindig csak egy emléklappal távoztam. Legelőször a főiskolán sikerült díjat szereznem, ott én győztem a sanzonversenyen, de egészen addig semmi – emlékszik vissza a kezdeti nehézségekre Malek. Andrea hétéves volt, amikor öccse, Miklós megszületett. A testvérek között a korkülönbség miatt sajátos kapcsolat alakult ki.
– Valósággal szédültem a boldogságtól, hogy kaptunk egy igazi, élő babát, ezért rögtön pótmamaként figyeltem Mikire. Nagyon szoros volt a kapcsolatunk, később is szívesen közvetítettem édesanyám és közte. Anyu sokszor mondta: „mondd meg az öcsédnek, egye meg azt a finom tökfőzeléket”, és nekem tényleg megette. Aztán a kapcsolatunk teljesen megváltozott, amikor én beíratkoztam a konzervatóriumba – magyarázza az énekesnő.
Andrea a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdett tanulni, zongoristának készült.
– Nagyon kemény suli volt, vasszigor uralkodott. Rengeteget lehetett tanulni, szuper tanáraink voltak, de reszkettünk az évvégi vizsgáknál, nehogy kidobjanak bennünket. Ez a félelem a rossz teljesítménnyel kapcsolatosan a mai napig megmaradt bennem. Már nem volt energiám arra, hogy a testvéremre koncentráljak. Igazából már csak felnőttként találkoztunk újra úgy igazán – mondja a The Voice egyetlen női Mestere.
– Azután a Színművészeti Főiskolára jártam operettmusical szakra, ami egy furcsa, afféle „esti tagozatként” működött, ugyanis napközben mi már a színházakban dolgozhattunk. Én a Vígszínházhoz kerültem, és igazán óriási művészeket volt szerencsém figyelni. Ott játszott Kern András, Darvas Iván, Halász Judit, Tordy Géza, Kútvölgyi Erzsébet. Ők pedig rendkívül inspirálóan hatottak rám. Amíg a színészóriások játszottak, kerestem egy apró rést a díszleten, ahol bekukucskálhattam, és figyeltem őket – emlékszik Andrea.
(Folytatjuk)
