Megtudtuk, kik lesznek a Mesterek a TV2 új tehetségkutatójában. Malek Andrea és Caramel mellett Mező Misi és Somló Tamás ül majd a zsűriben.
Hamarosan indul a TV2-n a The Voice – Magyarország hangja elnevezésű zenei tehetségkutató, és hónapok óta folyik a találgatás, kik lesznek a Mesterek, azaz a zsűritagok.
A Bors elsőként írta meg, hogy Caramel benne lesz a show-ban, és az egyetlen női Mesterként Malek Andrea lehet a befutó. Most azt is kiderítettük, hogyan áll össze a teljes zsűri. A Bors értesülései szerint a fennmaradó két üres széket Somló Tamás és Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese foglalja el.
– Jelenleg is épp erről tárgyalunk – erősítette meg a hírt Mező menedzsere, Szabó András. – Azért még szeretnénk egy kis időt kérni, hogy többet mondhassunk – közölte, majd hozzátette, amíg alá nem írják a szerződést, további részleteket nem árulhat el.
Somló Tamást is szerettük volna megszólaltatni, ám a zenész nyári vakációját tölti, így a TV2-től kértünk információt, és azt a választ kaptuk, hogy jelenleg is számos potenciális Mester-jelölttel tárgyalnak, a végleges négyes névsora azonban még nem alakult ki.
A Bors azonban biztos forrásból tudja a névsort, és hogy a kiválasztásnál komoly súllyal esett latba, hogy mindkét zenész a legkiválóbbak között van: Mező Misi az egyik legjobb magyar rock-funky énekes. Ez azért is fontos a rendhagyó zenei tehetségkutatóban, mert olykor a Mestereknek is dalra kell majd fakadniuk. Somló Tamás pedig a magyar rock élő legendája, amolyan „zenebohóc”, egyedi hangú énekes, basszusgitáros, szaxofonos, és dalszerző is.
A The Voice 2010-ben indult hódító útjára Hollandiában, és mára forradalmasította az ilyen típusú műsorokat. A The Voice a legjobbak versenye, azaz nem elég tehetségesnek lenni ahhoz, hogy kamera elé állhasson a versenyző, kimagasló hangi adottságokkal kell rendelkeznie. Itt nem számít, hogy valaki sztáralkat-e vagy sem, kezdő vagy befutott előadó, csak az számít, ki hogyan énekel. És hogy a Mestereknek ne vonhassa el a figyelmét semmi a hangról, a versenyzők kiválasztásánál minden produkciót háttal ülve hallgatnak.