Varga Zsuzsát a Venus frontembereként ismerte meg az ország. A zenekar már évekkel ezelőtt feloszlott. Azóta Zsuzsáról is kevesebbet hallani, pedig nem tűnt el, az éneklésből él, de Németországban porszívózott is.
Mostanában keveset hallani önről. Visszavonult?
Nem. Nem tűntem el! Akiket igazán érdeklek, azok megtalálnak, azok tudják, mi van velem. A zene az életem, és az, hogy nem szerepelek az újságok címlapján, nem jelenti azt, hogy nem is létezem. Okos kislány vagyok, ki tudnék találni olyan sztorikat, amik hallatán beszélnének rólam, csak nem vágyom az efféle hírnévre. Helyette dolgozom a harmadik önálló lemezemen, stúdióba járok, dalszöveget írok, hangszerelek. Számomra nagyon időigényes ez a folyamat, mert sokat agyalok, sokat tépelődök egy-egy számon.
És miből él?
Zenélésből, újságírásból, alkalmi munkákból. Külföldön és itthon is. Sok helyre eljutottam a számaimmal. Játszottak már a BBC Radio1-on, volt alkalmam a dalaimat énekelni New York-i klubban, de például Varsóba is eljutottam a zenekarommal. Dalszerzőtársammal, Kovács Petivel írtunk már reklámzenét is.
De a hétköznapi munka sem derogál. Tavaly például kint voltam egy hetet Németországban, egy Forma–1-hez hasonló rendezvényen, ott hoszteszként kísérgettem a vendégeket, leszedtem az asztalt és porszívóztam. Nagyon szeretek utazni, legyen az kikapcsolódás vagy munka.
Nem hiányzik a felhajtás? A venusos korszak, amikor szexszimbólum volt?
Most is szexszimbólum vagyok! – nevet. – Jaj, úgy beszél, mintha már hatvanéves lennék. Szép volt, jó volt az az időszak, de már lezárult, és nem bántam meg semmit. Nem feküdtem le senkivel, hogy előrébb jussak, soha nem csináltam olyat, amiben nem hittem, vagy amit nem akartam. Szerencsésnek érezhetem magam, hogy nincsenek kötöttségek. Bár ez a szabadság nehéz is, mert szigorúnak és kritikusnak kell lennem magammal.
Harminchat évesen nem vágyik még családra és az anyaságra?
Néha bennem is felmerül ez a kérdés, de nem elégszer, hogy komolyan foglalkozzak a családalapítással. Jó lenne, ha egyszer csak jönne egy pillanat, amikor azt érzem, hogy végre minden téren készen állok rá.
Nehezebb volt annak idején befutni, mint manapság, amikor sorra hirdetik a tehetségkutatókat?
Szerintem nem az lényeg, hogy befutsz vagy nem, hanem hogy szeresd, amit csinálsz, szeresd a zenédet, és higgy benne. A Régi nyár című dalunkért például nem lelkesedett a kiadó. Nem akartak hozzá klipet forgatni, nem gondolták, hogy sikeres lesz. Ha a menedzserünk nem intézte volna el, hogy egy utazási iroda kivigyen minket Ciprusra, valószínűleg nem is lett volna klip. Ma már teljesen más a zeneipar, a lemezeket sokan saját stúdióban készítik el. Már nem az számít, hogy ki mennyi lemezt ad el, hanem hogy egy-egy számot mennyien töltenek le.
Mit gondol a tehetségkutatókról?
Ezek a műsorok igazából valóságshow-k. Minden évben jön egy új, aztán egy még újabb. Az első széria versenyzőire már nem is emlékeznek az emberek. Ebben az egészben az a legszomorúbb, hogy rengeteg profi énekes akad, aki nem tud a zenélésből megélni, és kénytelen elmenni egy ilyen műsorba, aztán megélhetési x-faktoros lesz belőle.
