A hazai televíziózásban, de még világviszonylatban is ritka az, amire az RTL ezen a héten készül. Felvételről adja a Csillag születik helyett indított Szombat esti lázat.
Szombat esti láz szerdán? Ugyan ki látott már ilyet? Az RTL Klub szakemberei biztosan, valószínűleg épp most is kamerák és reflektorok beállításán dolgoznak, hogy elindulhasson a táncos műsor felvétele. Igen, a felvétele, ugyanis idén nemcsak az lesz újdonság a műsorban, hogy sztárpárok versenyeznek egymás ellen, hanem az is, hogy a hagyománytól eltérően már hétköznap – ezen a héten például szerdán – felveszik a Szombat esti lázat.
Információink szerint a következő hetekben már csütörtökön lesz a forgatás, s mindössze a nyolc hét múlva esedékes végső döntőt láthatják élőben a nézők. Gondolhatnánk, hogy erre azért van szükség, mert a műsort rekordgyorsasággal kellett összerakni, s a szerkesztők úgy érezhették, a versenyző celebek ennyi idő alatt nem tudnak megfelelően felkészülni, ám nem erről van szó.
– Az adásokat teljesen élőszerűen, leállás nélkül veszik majd fel, vagyis a hibákat, bakikat, esetleges eleséseket sem vágják ki. Mindent úgy fognak látni a nézők, ahogy az valójában történt – mesélte egy bennfentes, aki azt is elárulta: a zsűri minden héten pontozni fog, és adásgyőztest is hirdet. Kiesők viszont nem lesznek, mind a nyolc páros (Máté Kriszta, Bárdos András, Szabó Győző, Rezes Judit, Eszményi Viktória, Heilig Gábor, Szinetár Dóra, Makranczi Zalán és profi táncpartnereik) végigtáncolja az összes műsort.
– A végső győztest a zsűri és a nézők szavazatai alapján hirdetik ki – folytatta informátorunk, hozzátéve: közönség is lesz a táncosok körül, ám legtöbbjük valószínűleg meghívott vendég lesz, a celebek és profi táncosok rokonai, barátai.
Megkeresésünkre Schiwert-Takács László, a műsor kreatív felelős szerkesztője elmondta, bár felvételről adják a műsort, ettől nem lesz kevésbé izgalmas. – A fellépô művészek szombat estéi már be voltak táblázva, mire kiderült, hogy képernyőre kerül a Szombat esti láz, ezért nem tudtuk úgy összeegyeztetni az időpontokat, hogy mindenkinek megfeleljen. Nincs jelentősége, hogy élőben vagy felvételről megy a műsor, mert így is ugyanolyan izgalmas marad a nézőknek, hiszen az izgalmat a sztárok produkciói biztosítják - magyarázta a szerkesztő.