Négyen egy ellen. A bal sarokban olykor négy tüneményes, olykor négy harcias hölgy áll, míg a jobb sarokban a hősszerelmes alakításaival nők ezreit magába bolondító színész, aki otthon hódítóból hódítottá válik. Az Operettszínház művészével, Dolhai Attilával beszélgettünk.
A feleségével három lánygyermeket nevelnek. Árulja el, milyen ennyi nővel együtt élni?
Nagyon jó, bár nem tudom, milyen lenne máshogy. Nekem ez a természetes. Volt időm hozzászokni, hisz nem egyszerre érkeztek a lányok. Luca tizenegy, Emma kilenc- és Anna ötéves. Az első gyereknél teljesen mindegy volt a neme, hisz ő volt az első. A másodiknál pedig már ott volt bennem az az érzés, hogy Lucával mennyire bizalmi a viszonyunk, és ezt szerettem volna újra átélni. A harmadik alkalommal pedig titkon még örültem is, hogy ismét lányunk születik. A hiúságomat egyáltalán nem sérti, hogy nincs fiam. Jó velük együtt lenni, élni, de persze van, mikor én is elveszítem a türelmem. Ilyenkor lép közbe a bölcs anyukájuk, és minden problémát megold.
Nem bánja, hogy a Dolhai név a lányai után nem öröklődik tovább?
Majd továbbviszik a testvérem gyerekei. Azért vannak olyan pillanatok, mikor elgondolkozom azon, hogy milyen lenne fiús apukának lenni. Mondjuk, látom a játszótéren, ahogy egy kissráccal focizik az apja, de aztán a kormány elé ülnek a lányok, és azt mondják, vezessünk egyet, apa! Hiszen velük is bármit lehet játszani, és még gokartozni is szoktunk.
Mi a legnehezebb és a legjobb a csajok uralta családi fészekben?
A legnehezebb kétségkívül a reggeli tumultus a fürdőszobában és az, hogy tuti, mindenhonnan elkésünk, de nem mindig miattuk. A legjobbak pedig azok az amerikai típusú filmjelenetek, mikor a családfő hazaér, és a gyerekei boldogan a nyakába ugranak. Jólesik, mikor rendszeresen így fogadnak engem.
Hogyan tud domináns maradni ennyi nő között?
Apa néha erőszakos… Próbálom nyugtatni magam, hogy sikerülni fog érvényesíteni az akaratomat, és arra gondolni, egy férfi felér négy nővel, de ez ritkán van így. Tekintettel vannak rám, és nem minden rózsaszín otthon. A lányok szobáját ugyan a világos színek uralják, de nem a rózsaszín. Próbálok szigorúnak tűnni, a sarkamra állni, viszont teljesen az ujjuk köré tudnak csavarni.
Ön színészként több tucat női szívet összetört. Mit fog érezni, ha a lányait környékezik meg majd az udvarlók?
Előre nem hergelem magam. Ez egy természetes folyamat, és most nem tudom megmondani, mi lesz, amikor egy fiatal suhanc ott áll az ajtóban valamelyikükre várva. Biztos felidézem majd, én milyen voltam és hogyenviselkedtem az ő korukban. Reális, és biztosan nem reális döntéseket is fogok hozni.
A gyermekei tudják, hogy estéről estére hősszerelmes férfiakat alakít a színpadon, és bolondulnak önért a női rajongók?
Tisztában vannak azzal, hogy apa színész, de erről nem igazán beszélgetünk otthon. Nem gyakran láttak még a színpadon, csak annyit tudnak, hogy szerepeket játszom, elvarázsolják ôket a látottak. Talán azért, mert még nem foglalkoztatja őket a szerelem, nem kérdezgetnek. Egyelőre ott tartunk, hogy ha például sokat szerepelek a televízió képernyőjén, akkor szóvá teszik, hogy ez nekik sok. Aztán ott vannak az osztálytársaik, akiktől időnként érkeznek autogramkérések. A gyerekeimnek sokkal jobban meg kell küzdeniük magukért, mint a többieknek, és ez lefoglalja őket. Talán ez a hátrány egyszer előnnyé változik számukra.
A gyerekei ritkán látják a színpadon, a felesége viszont minden premier-re elkíséri. A tudat, hogy a férjének a legszebb színésznők omlanak a karjaiba, nem lehet könnyű. Mondhatni, önnek munkaköri kötelessége a hódítás…
A színészet illúzió. Az a feladatom, hogy két-három órára kikapcsoljam a nézőtéren ülő emberek gondolatait, és elvarázsoljam őket. Szerintem hazugság, hogy a színpadon történtek csak rájuk hatnak. Én mindig figyelem a partneremet, és próbálom felfedezni benne azt, ami szerethető. Azt, aminek megfogásával hitelesebben el tudom játszani a történetet. A színpadi alkotás öröme nem az a bizsergés, amit magánemberként érzek. Van egy csodás előadás, de nem szabad összekeverni a valóságot a színpaddal. Én mázlista vagyok.
A feleségemmel együtt küzdöttük végig a pályakezdés nehéz időszakát. Nem ment simán, nekünk is voltak nehéz állomásaink, de a legfontosabb, hogy együtt csináltuk végig, és tudjuk, mi az illúzió és mi a valóság.
A közelmúltban azonban váltott. A romantikus musicalszerepeket a komolyabb operett műfajra cserélte. A Bajadérban való debütálása jól sikerült.
Nem bántam meg a döntésemet. Ezt a darabot négy évvel ezelőtt egyszer már bemutattuk, de most sokkal érettebb hindu herceg lettem. Könnyebben vettem az akadályokat. Igaz, hogy másképp kell énekelni az operettben, de élvezem, és a direktor úr mindenben támogat.
Búcsúválaszként árulja el, mi az, amibe otthon, rutinos férfiként soha nem szól bele?
Az öltözködésben és csajos kérdésekben nem foglalok állást. Csendes megfigyelőként veszek részt az eseményekben.
Ha több kell az átlagosnál, keresse a Borsot a Magazinokkal!
