Szombathy Gyula közel ötven éve áll a színpadon, és úgy érzi, ezalatt elhanyagolta családját. A 69 éves művész beszélt arról is, hogy visszavonulását fontolgatja.
Évközben Budapesten él, nyáron vidéken, a családjánál. Ez a kétlaki életmód jellemző önre?
Az életem jelentôs részét így éltem le. Hat évig Szolnokon dolgoztam, majd a soproni színházhoz szegődtem. Városról városra jártam, bőröndökből éltem, és az életem nagy részében szinte csak szállodát láttam. Most is egy kis lakásban lakom, nyáron pedig Balatonalmádiba költözöm, ami a béke szigete.
Emellett hogyan lehet családi életet élni?
Nagyon nehezen. Csak abban voltam következetes, hogy minden reggel én vittem óvodába és iskolába
a gyerekeimet, de máskor sajnos, nem igazán tudtam velük lenni. Szerencsére az unokáimmal már sokkal több időt tölthettem, mert az évek előrehaladtával a munka is kevesebb lett. Mára már tinédzserek, amikor épp nincs szükségük a nagypapájukra.
Most is legalább öt darabban játszik. Hogy bírja az egészsége a terhelést?
Ahogy az ember öregszik, egyre nagyobb felelősséggel próbálja végezni a munkáját. Gyakran kétségeim vannak afelől, hogy milyen a befogadóképességem, vagy a fizikumom megengedi-e, hogy egy karaktert eljátszszak, hogy vajon meg tu-dok-e felelni a világ elvárásainak.
Ugye, még nem tervezi a visszavonulást?
Dehogynem! Hetvenéves leszek januárban, és az még gombócból is sok – mondja nevetve. – Elrepültek
az évek. Ilyenkor döbben rá az ember, hogy sokan voltak körülötte, akik nélkül nem tartana ott, ahol most. Talán többet kellett volna velük törődni, mert a színészi pálya nem egyemberes szakma.
