Szeretné meghosszabbítani az életét a halálos beteg Czeizel Endre. De, ha majd eljön az idő, és mennie kell, nem otthon, hanem egy híres professzor klinikáján szeretne búcsút venni a földi léttől, fájdalmak nélkül.
Nem szeretné a családját azzal terhelni, hogy otthon, párnák között hal meg – írja Czeizel Endre az április 22-én megjelenő „Két életem egy halálom” című, M. Kiss Csabával közös könyvében.
Legyőzi a betegség
A genetikus, aki ezekben a napokban is kemoterápián van, felkészült a halálra, bár a lelke mélyén hadakozik ellene.
- A családom elfogadta, hogy szeretném már befejezni az életemet. Elfogadták, mert látták, hogy a második kúra alatt már nagyon szenvedtem. Én azt gondolom, elérkeztem egy választóvonalhoz. Ez az emberhez méltó élet és a már csak vegetatív lét között van. Sajnos nem kérdés, merre indulhatok tovább. Nem lehet már visszafordulnom. Addig, amíg képes vagyok az emberhez méltó életre, addig van értelme harcolni. De van egy pont, ami után már nincs. Amikor a 24 órából már csak percek elviselhetőek, akkor már nem érdemes. Lassan és megállíthatatlanul legyőz a betegségem. Megtöri a büszkeségemet. Elveszi az erőmet. Azt tesz velem, amit akar. A tehetetlen játékszere vagyok. A családom elfogadta a döntésemet. De azért mindent megtesznek életem meghosszabbításáért. A feleségem is, a szerelmem is, a gyermekeim is. Miattuk talán mégis érdemes lenni a következő visszaesés alatt is, harcolni az életért.
Tudja, mi következik
Ezért döntött úgy – az eredeti tervekkel ellentétben –, hogy mégis bevállalja ezt a mostani kemoterápiát, ami rengeteg szenvedéssel jár. Milyen élet az, amiben az ember fájdalomtól szenved? Ráadásul orvos, vagyis pontosan tudja, hogy mi történik vele…
- Egy orvos másképpen viszonyul a halálhoz. Mindaddig, amíg mások haláláról van szó. De abban a pillanatban, ahogy ő lesz az érintett, ugyanolyan emberré válik, mint bárki más. Kegyetlen érzés. Próbálom elképzelni, hogy milyen lesz. Nem tudom elképzelni. Nem én döntök. Az ember föl tud készülni mindenre. Végiggondolja, mi vár rá másnap, hogy hány páciense lesz a rendelésén, mit fog mondani a tanítványainak, hol találkozik a barátaival, és egyebek. De hát mit lehet kezdeni azzal a gondolattal, hogy holnap a halál vár rá? Föl lehet erre készülni? Igyekszem... De azt hiszem, nem lehet felkészülni… Teljesen, semmiképpen sem. Ez elképzelhetetlen.
Az utolsó döntés
Czeizelnek volt, van ideje arra, hogy meghozza az utolsó döntéseit. Ezek közül az egyik, hogy nem terheli a családját az eltávozása feldolgozhatatlan látványával.
-Azt hiszem, talán úgy volna jó, ha nem itthon halnék meg. Az csak újabb teher lenne a családnak. Az egyik kórházban van egy legendás orvos. Jóformán minden ismert ember nála halt meg. Azt hiszem, bemegyek majd hozzá..., bevisznek majd hozzá..., erre fogom kérni a családomat. Amit ez a kolléga nyújt, az orvosi segítség... Hogy ne fájjon…, és az ember szépen, békében eltávozhat.
Megkerestük Czeizel Endre feleségét, Erzsébetet, de az asszony a könnyeivel küszködve mondta lapunk munkatársának, hogy fájdalmas lenne nyilatkoznia férje állapotáról.
