Ha hiszik, ha nem, Sarka Kata kedves. Nem beképzelt szörnyeteg, még csak nem is affektál, és nem az alakjával van elfoglalva egész nap, mint azt sokan gondolnák. Egy laza, céltudatos nő, aki keményen megdolgozik mindenért.
– Hogyan ismerkedtek meg a férjével? Szerelem volt első látásra?
– Még soha nem meséltem el senkinek, de én már akkor kinéztem magamnak Petit, amikor még nem is tudtam, hogy kicsoda. Amikor felköltöztem Budapestre, a harmadik kerületben laktam, és a második kerületbe jártam főiskolára, reggelente a hegyen mentem keresztül, óriási dugó volt. Rendszeresen láttam Petit, egyszer össze is néztünk, persze erre nem emlékszik. Tudtam, hogy ismerem valahonnan, bár nem tudtam, honnan, de nem is ez a lényeg, nagyon tetszett. Egyik reggel még követtük is a barátnőmmel, abban az évben többet nem láttam. Nyáron Balatonföldváron találkoztunk legközelebb. Este apuval vacsoráztam, odajött hozzám, és elkérte a telefonszámom. Akkor még Toncsival volt, apu pedig azt mondta, biztos nem vagyok normális, mert ennek a férfinak a barátnője egyidős az anyukámmal. Szerinte egyáltalán nem voltunk egymáshoz valók.
– Aztán majdnem az édesapjának lett igaza, hiszen kétszer is szakítottak.
– Igen, az elsőnél Peti gondolta úgy, hogy még éretlen vagyok egy kapcsolatra. Igaza is volt, 19 éves voltam. Ő a harmincat taposta akkor, de ő sem volt érettebb, teszem hozzá. Másodszor én hagytam ott, mert megijedtem attól, hogy tényleg komolyra fordult a kapcsolat, húszéves voltam, és eljegyzésről beszélgettünk.
– Hogy tették túl magukat a sérelmeken két szakítás után?
– Nem voltak hatalmas sérelmek, nem bántottuk egymást egyik alkalommal sem. Szerintem újra lehet kezdeni így is, de csak egy bizonyos ideig. Ha túl sok idő telik el egymás nélkül, és mindkét félnek lesz más, akkor utána már nehezebb. A második szakításkor volt mindkettőnknek egy-egy próbálkozása, hiszen szabadok voltunk, de azok nem voltak komolyak. Végül mindketten megéreztük, hogy milyen elveszíteni a másikat. Peti előtt nem volt hosszú kapcsolatom, és nem is hiányzott senki, ha szakítottunk. Ő más volt.
– Mivel tudta ennyire lenyűgözni?
– Peti olyan, mintha én lennék férfiban. Mindenben olyan, mint én. Még a csipkelődésben is.
– Nem is szoktak soha veszekedni?
– Igazán nem, de persze vannak viták. Most fitneszmodellként szeretnék egy versenyen elindulni, ami komoly fizikai és szellemi munka, meg kell felelnem a szponzoroknak, Petinek viszont a sport nem munka. Persze nem mondja, csak oda-odaszúr néha egyet, én is pont így szoktam, csak kicsiket odaszúrni neki, hogy hasson. Általában a munkán vitázunk. Egyébként személyesen szinte soha nem veszekszünk vagy szurkálódunk, inkább sms-ben vagy e-mailben, aztán ha találkozunk, olyan, mintha mi sem történt volna, mert addigra lerendeztük írásban. Ez azért is jó, mert a gyerekek is azt látják, hogy anya és apa mindig jól kijön egymással.
– Otthon ki hordja a nadrágot?
– A gyereknevelésben én vagyok a főnök, kettőnk közül én vagyok a szigorúbb, de ha teljesítenek, például rendesen kitakarítják a szobájukat, akkor meg is jutalmazom őket. Peti racionálisabb, ilyenkor persze azonnal kérdőre von, hogy miért kellett nekik játék megint. Az az élet, amit mi élünk, nem normális, ezt tudjuk jól, Peti pedig retteg attól, hogy sok világsztár gyerekeihez hasonlóan a mieink sem fogják tudni értékelni mindazt a jót, ami nekik jutott, ha túl sokat kapnak. Szerinte az én utam (teljesítményért jutalmazás) oda vezet. Pedig erre is nagyon figyelek, éppen ezért járnak állami oviba és iskolába, hogy lássák, hogyan is működik a világ.
– Melyikük a lobbanékonyabb?
– Talán ez is hasonló bennünk, hangulatfüggő. Ő előbb lehiggad, de nehezen kér bocsánatot, én sokszor már akkor is bocsánatot kérek, ha még le sem nyugodtam. A múlt héten például nyílt napra mentem egy suliba, az igazgatói köszöntő közben betettem a telefont a táskámba, és lehalkítottam. Nem tudom, hányszor hívott, és hány tucat sms-t küldött, hogy hol vagyok, pedig reggel megbeszéltük: a suliba megyek. Kiderült, elment az edzőterembe is, hogy ott vagyok-e, és felhívta a kolléganőimet, mit tudnak rólam. Soha nem csinált még ilyet… Ez például nagyon bántott.
– Hogyan szokta ilyenkor kiengesztelni a férje? Mennyire romantikusak?
– Peti romantikus, de nem viszi túlzásba, és én sem ragaszkodom hozzá. Sokkal többet jelent, ha időben ér haza, a nyílt napos eset után is ez volt. Apró figyelmességekkel lehet levenni a lábamról, például, ha hazafelé beugrik a pékségbe friss kenyérért. Nem fekszünk le sosem haraggal és puszi nélkül, s ez igaz a gyerekekre is. Ha már rajtuk van a kabát és a cipő, de apának nem adtak puszit, akkor vetkőzés, és irány apához.
– Ettől működik ilyen jól a házasságuk?
– Szerintem mi azért tudunk ilyen jól együtt élni, mert nemcsak szeretet van köztünk, és van két gyerekünk, akiket együtt nevelünk, hanem igazi szövetség is kialakult. A nehézségeket is mindig megbeszéljük, az otthoniakat és a munkahelyieket is. Fontos, hogy ne legyenek egymás előtt titkaink, mi például azt is megbeszéljük, ha flörtöltünk valakivel.
– Sokszor piszkálják önöket azzal, hogy ön sokkal csinosabb nő, mint amennyire Péter jóképű férfi. Mit gondol erről?
– Én egyáltalán nem így érzem, és soha nem is hasonlítottam össze magunkat eszerint. Én inkább látok egy borzasztó lányt megismerkedésünkkor, akiből Peti csinálta ezt, ami most van. Sokat segített, például mindig megmondta, ha egy hajszín vagy forma nem tetszett neki, de ugyanígy megmondja azt is, hogy mi az, ami bejön.
– Azt is megmondta, hogy nem tetszik az alakja a szülés után?
– Azt soha! Egyszer feküdtünk az ágyban egymás mellett felhúzott térdekkel, és akkor mondta viccesen, hogy „de jó, ugyanolyan vastag a combunk”, akkor éreztem, hogy baj van. Peti otthon egyébként közel sem olyan, amilyennek a tévében látszik. Otthon, a hétköznapokban vagy a barátokkal nagyon kezelhető, szerethető figura.
– Ahhoz, hogy fitneszmodellversenyen induljon, óriási önfegyelem kell. Az élet minden területén ennyire tudatos?
– Ha valamit kihívásnak tartok, és tudom, hogy csak a saját határaim miatt nem vagyok képes megcsinálni, akkor lebontom azokat a határokat. Ha rajtam múlik, hogy az a valami meglesz-e, akkor meglesz.
– Korábban arról beszéltek, hogy szeretnének harmadik gyereket…
– Én továbbra is szeretnék, Peti nem. Már Noncsi és Dávidka is nagy, könnyű velük, bárhova el tudunk menni együtt. Korábban előfordult, hogy vagy Peti ment síelni vagy én, és a tengerben sem tudtunk egyszerre fürdeni, ezek persze nehézségek. De én továbbra is szeretnék babát, majd ha Dávid és Noémi nagyobbak lesznek. Sőt pont, amikor már kirepülnek, én akkor szeretnék egy kicsit. Amikor Noncsi 18 lesz, jó lenne, ha lenne körülöttem egy pici gyerek is.
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
