Détár Enikő, Ladinek Judit, Koós Réka: három gyönyörű nő, akik barátok lettek. Különbözőek, de a sorsuk kísértetiesen hasonló. Túl egy – vagy több – nehéz váláson, újra boldogok. Az ő példájuk bizonyítja: soha nem szabad feladni.
Ha nem is teljesen, de jelentős részben a színésznők életéből merít, róluk szól a Madách Színházban hamarosan műsorra kerülő vígjáték, amelynek Détár Enikő, Koós Réka és Ladinek Judit a főszereplői. Éppen ezért a színésznők eredeti nevükön is szerepelnek a Bepasiztunk!-ban.
Elvált nőkről szól a darab, akik fájdalmas válás után keresik a boldogságot. Véletlen, hogy ennyire hasonlít a sorsuk a többiére?
Réka: Nem véletlenül írták így a darabot, egy picit rólunk is szól. Van benne utalás az életünkre. Borzasztóan örülök, hogy együtt játszhatok a barátnőimmel. Jucival még a főiskolán lettünk barátok, sokszor játszottunk együtt, ahogy Encivel is.
Enikő: Valóban van a darabban, ami nagyon személyes, ezért is használjuk a saját nevünket. Megpróbáljuk humorral oldani a fájdalmat, mind ilyenek vagyunk. Mélyen megéljük az életet, nagyon tudunk sírni, de össze is tudjuk szedni magunkat. Remélem, hogy ebből a darabból a férfiak is icipicit tanulnak.
Mindhárman elváltak, túl lehet jutni egy ekkora traumán?
Réka: Fel lehet állni a válás után. Mindenből fel lehet, fel is kell.
Judit: Ez egy nőcis darab, és van miről beszélnünk! Az önirónia fontos a mai világban a túléléshez. A közvetlen környezetemben nem nagyon van olyan barátnőm, aki nem vált el. Kevés házasság tart addig, amíg ásó, kapa el nem választ. Ki ezért, ki azért vált el, de mind túl vagyunk rajta. Nehéz volt, de nem bántam meg. Lezártam az életem egy részét és kezdődött egy új. Amikor túljutottam a krízisen, már volt erőm bátorítani a barátnőimet. Tudniuk kell, hogy a mélypont után felfelé ível az élet. Segítettem Encinek, aztán meg ő nekem. Az utóbbi két évben kísértetiesen hasonlított az életünk.
Enikő: Mindig érdemes újra és újra nekifutni, esélyt adni magunknak. Nekem ebben anyukám a pozitív példa. Ő képes volt újra és újra elkezdeni. Háromszor volt férjnél, mindig megözvegyült. Büszke vagyok rá, a bátorságára. Úgy élte meg az életet, hogy nem akart az összes csakrájára csombékot kötni. Nyitott maradt a világ felé. Igyekszem én is ilyen lenni. Ez persze nem jelenti azt, hogy semmi sem fájt. Az embernek magát kell kihúznia a gödörből. Merni kell nyitni akkor is, ha minden újban benne van az elbukás veszélye.
Újból és újból rosszul választanak, vagy képesek más típusú férfit keresni az elvált nők?
Réka: Van, aki ugyanazt a hibát követi el, van, aki mást választ, mégsem sikerül. Nem ettől működik egy házasság.
Hanem mitől?
Réka: Mivel elváltam, nem tudom!
Judit: Biztos, hogy elkövetem ugyan- azokat a hibákat. De ez nem baj. Úgy tartja a mondás, ha szerelmes vagy, nem vagy eszednél. Ha eszednél vagy, nem vagy szerelmes. Hiszek abban, ha két ember szereti egymást, akkor a hibáit is szereti. Mert egyszer megégettem magam, még nem szabad úgy belépni egy új kapcsolatba, hogy nincs bizalom. Az előző partner hülyeségei miatt nem tehetünk szemrehányást az új szerelemnek. Tiszta lappal kell kezdeni.
Enikő: Az a fajta nyitottság megmaradt bennem, hogy adjak egy esélyt. Ha csalatkozom is, nem bánom. Csak arra vigyázok, hogy ne nézzenek hülyének. Akkor azt mondom: helló, eddig, és nem tovább!
Válás után lejjebb adnak a nők az igényeikből, vagy még mindig a tökéletes férfit keresik?
Réka: Tökéletes nincs, az csak illúzió. Nem hiszem, hogy ezen múlik, inkább az alkalmazkodó képességen, a kommunikáción. Manapság hamar feladjuk, kilépünk. Nagyon nem szép, amit a világ kommunikál erről: neked jobb jár, keress tovább. Aztán az egész életed arról szól, hogy keresgélsz, mert nincs tökéletes pasi. Szeretettel és kompromisszumkészséggel lehet megoldani a konfliktusokat. Mi sem vagyunk tökéletesek, öregszünk, egyre több berögzült szokásunk van. Akkor kell okosnak lenni, hogy ebből mit adunk fel. Valamilyen szinten nyilván meg kell alkudni.
Judit: Türelmetlenek vagyunk, kapkodunk összevissza. Ha rossz a cipő, kidobjuk, nem megjavítjuk. Ilyen világot élünk.
Enikő: Topolcsányi Laura írta a darabot, aki egy másik művében erről, ezt mondja: „Kislányok, negyven fölött már csak turkálóban válogathat az ember. Mások által levetett, használt, és valószínűleg hibás is”. Szellemes meghatározás. De az tény, másféle kompromisszum kell.
Judit, a szerelme, Molnár László rendezi a darabot. Ez nehezíti vagy könnyíti a munkát?
Judit: Még soha nem jártam ebben a cipőben. Tetszik a határozottsága. El kell fogadnom, amit mond, ő a rendező. Volt, hogy otthon megpróbáltam befolyásolni őziketerrorral, de nem jött be! Szó sem lehetett róla, hogy beleszóljak a dalok kiválasztásába. Kudarcot vallottam, úgyhogy nyomtam egy rükvercet, és befogtam a kis számat.
Milyen típusú csaj lesz a darabban?
Réka: Koncertre járó, rockzenét hallgató, laza, vagány csaj, aki motoros csávóba szeret bele. Nekem sosem volt motoros pasim, utálok motorozni is. De az nem véletlen, hogy nem én vagyok a kiskosztümös, sminkelt lány. Ez egy zenés darab, és örülök, hogy a nyolcvanas évek popzenéit énekelhetem, olyan dalokat, amit a zenekarommal is.
Judit: Konszolidált, jó kislány vagyok, menthetetlenül romantikus, aki várja a herceget fehér lovon. Az örök naiv.
Enikő: Én vagyok az álmodozó, aki lila ködben él.
