Évek óta gyilkos indulatokat táplál Friderikusz Sándor iránt Havas Henrik. Hol azt nyilatkozza, hogy vért tudna köpni tőle, hol fölpofozná.
A viszony köztük a 80-as évek közepén mérgesedett el. A háttérben az áll, hogy Friderikusznak volt egy olyan műsora, ami kísértetiesen hasonlított Havaséra.
Havas lopást kiáltott, Friderikusz a könyvében magyarázkodott. Henrik azóta nem rejti véka alá, mennyire utálja Sándort – egy hetilapban még azt is elmondta, bánja már, hogy nem képelte föl. Havast az sem hatotta meg, hogy valaha egy könyve fülszövegében bátor és tehetséges kollégának nevezte ôt.
Most elmondta, mi bőszíti igazából.
– Az, nem zavart volna, hogy ellopta, csak a címét változtatta meg, de az zavart, hogy azt írta, én folytatom az ő mûsorát. Sajnálom, hogy nem vertem meg, talán embert faragtam volna belőle! – nyilatkozta a hot! magazinnak.
Friderikusznak 2008-ban jelent meg az interjúkötete, amit Mihancsik Zsófiával készített, Eddig címmel. Ebben meg is kérdezi tőle a riporter, szerinte hogyan viszonyul egymáshoz ez a két műsor.
– Úgy emlékszem, hogy az első BOX-műsort 1985 szeptemberében csináltam, tehát a Havas–Tarnói-féle rádióműsor indulása előtt. De megadom az esélyét annak, hogy Havasék Szorítója volt előbb. (…) az én BOX-om egy alig háromszáz fős, roppant szűk debreceni nyilvánosság előtt ment, sehol másutt nem lehetett látni-hallani. Tegyük fel, Havasnak igaza volt! Akkor is, hol zavarhatta az ő négy-ötszázezer fős nyilvánosságát az én háromszáz fős nyilvánosságom? – áll Friderikusz könyvében.
Havas Henriknek erre persze az a válasza, hogy: ne tegyük fel, nekem van igazam! Aki nem hiszi, az zarándokoljon el a könyvtárba, és nézzen utána a tévéújságokban.
Fridi védekezik
Friderikusz, Szigorúan nyilvános, előszó:
„(…) közben a műfaj magára talált a rádióban is, és Szorító címmel két-három havonta jelentkezik egy jellegében hasonló, színvonalában mindenképpen méltó vetélytárs. Ezért sem vettem fel a kesztyűt, amikor pedig a Szorító egyik készítője – különben valamikor volt kedves kollégám –, megvádolt a rádió egyik adásában azzal, hogy kvázi elloptam az egyik ötletét. Nem reagáltam rá, más kérdés, talán nem is adtak volna módot erre. Mindenesetre őszintén remélem, ez a kolléga mára már belátta, hogy nem lehet vetélytársa egymásnak a rádió és egy gyakran látványosságokkal teli színpadi műsor, nem csak a műfaj különbözőségének okán.”
