Köböl Anita egy társkeresőn talált rá a nagy ő-re, akivel már az első randevú után tudták, egymásnak teremtette őket a sors. Párja kilétét egyelőre titkolja, arról azonban szívesen beszél, milyen boldog, hogy újra képernyőn lehet.
– A 2015-ös év vége nem úgy alakult, ahogy tervezte: szakítás, munkahelyváltás, és a családjában is felütötte a fejét a betegség. Most viszont majd kicsattan a boldogságtól, szerelmes, és naponta láthatjuk a képernyőn a Red Carpet című műsor háziasszonyaként.
– Tavaly év végén volt egy hatalmas lejtmenet az életemben, magánéletileg, családi ügyekben és munka terén is. Emlékszem, ahogy egyik alkalommal autóztam hazafelé, és azt mondtam magamnak: „Anita, ha eddig azt hitted, rossz szériád van, felejtsd el! Mostantól kezdődik az igazán nehéz időszak.” Ugyanakkor hittem abban, hogy minden rossz után egyszer csak jön a jó, és így is lett. Két hét alatt rendeződött az életem. Megoldódott a családi nehézség, munkát kaptam, és szerelemre találtam.
– Beszéljünk először a szerelemről. Ki a szerencsés férfi?
– Ő nem közszereplő, és eddig még nem mutattam be nyilvánosan, de ami késik, nem múlik. Úgy érzem, megtaláltam életem párját. Egyelőre szeretnénk megélni a kapcsolatunk elejének lépéseit. Abból viszont nem csinálok titkot, hogy online ismerkedtünk meg. Nagyon ellene voltam a társkeresős ismerkedésnek, de haragudtam a fél világra, hogy miért nem találom a páromat, és egy dühödt pillanatomban letöltöttem a telefonomra egy társkereső applikációt. Egy nap leforgása alatt megtaláltam a páromat. Beszélgetni kezdtem egy fiúval, másnap találkoztunk, és azóta együtt vagyunk. Valamiért a Jóisten lenézett rám, és úgy döntött, megsimogatom ennek a kislánynak a buksiját, megérdemli már a boldogságot.
– Gondolkozott azon, vajon miért került válságba a szakmai élete?
– Nem nevezném válságnak, inkább váltásnak, hiszen ez idő alatt a tévézés helyett a háttérben dolgoztam. Egy online magazin újságíró-szerkesztője voltam, egy percre sem álltam le. Bennem volt a tenni akarás vágya. Rendkívül fontos, hogy az ember megtalálja azt, amit szívvel-lélekkel tud csinálni. Engem a munka pörget, visz előre, és élvezem, ha ezáltal tudok valami pluszt adni az embereknek. Legbelül viszont nagyon hiányzott a tévézés, a képernyő, és boldog vagyok, hogy visszatérhettem!
– Hogyan élte meg a változást?
– Nehezen. Úgy éreztem, és most is így érzem, hogy bennem van az az esszencia, ami ahhoz kell, hogy átjöjjön a személyiségem a képernyőn. A kudarc mindig utólag válik értékké, és nem az adott pillanatban. A nehéz helyzeteket mindig próbálom kielemezni, miért kaptam, mi változott, jobb lettem-e tőle. Sokat tanultam ezekből az évek alatt, és arra jutottam, sokan nem tudják a krízishelyzeteket kezelni, nincs jó tárgyalótechnikájuk, nem tudnak önmagukért kiállni. Én megtanultam érvelni az álláspontom mellett, és hiszem, egy jól felépített érvrendszerrel meggyőzhető a másik fél.
– A kifejlesztett tárgyalótechnikájának most naponta hasznát veheti, hisz a TV2 szórakoztató magazinjának nem csak a műsorvezetője, hanem a szerkesztője is.
– Igen, áll mögöttem egy maroknyi ember, akinek részben én irányítom a munkáját. A szuper kis csapatunk főleg lányokból áll, élvezzük a közös munkát. Ugyanakkor tudnom kell az érzelmeimtől függetleníteni magam, hisz tartalmat szolgáltatunk, és annak mindig jónak kell lennie. Előfordul, hogy bár tudom, a kolléganőm sokat és lelkiismeretesen dolgozott egy anyagon, mégis belenyúlok, mert azt máshogy képzeltem el. Ilyenkor megpróbálom jogos érvekkel alátámasztani a döntésemet.
– Mit gondol, miért önt választották erre a feladatra?
– Szerintem a casting során sokat számított a tapasztalat. Volt már kamerarutinom, nem ijedtem meg, amikor a vezérlőben azt mondták: „Tessék!” Hozzá tudtam adni a műsorhoz saját stílusomat. Gesztikulálni is szeretek, ez is jött velem. A szabadságom pedig megmaradt. Magamnak írom a szövegeimet, így a saját szavajárásomat használhatom, és lehetek bohém, vicces, nőies vagy akár laza. Attól függően, épp milyen anyagot konferálok. Élhetek azokkal a nüansznyi kis extrákkal, amelyek bennem vannak. Nekem természetes a kamera előtti közeg.
– Mennyiben változott meg az élete a visszatérése óta?
– Teljesen. Eddig például imádtam reggel vagy délelőtt edzeni, de a szerkesztői feladataim miatt már reggeltől a szerkesztőségben vagyok. Nekem a komfortzónámon kívül esik, hogy délután menjek edzőterembe, nem szeretem, ha sokan vannak körülöttem. Lassan kezd beállni az időbeosztásom. Hétköznaponként délután négyig dolgozom, a hétvégéim elméletileg szabadok, de továbbra is sok rendezvényt vállalok, gyakran hétköznap is, munka után. A Fradi háziasszonya vagyok, most ugyan véget értek a bajnoki mérkőzések, de remélem, a jövőben is számítanak a munkámra. Állandóan pörgésben vagyok, nem szeretek unatkozni, mindig kell valamit csinálnom. Már tudok magamnak egy kis időt csalni, amit akár a családommal, a barátaimmal vagy épp a sporttal tölthetek. Rám is fér a testmozgás. Kicsit elszomorodtam, amikor alaposabban megnéztem magam a tükörben.
– Miért?
– Kevesebb időm van a mozgásra, és ez meglátszik rajtam. Emiatt persze lelkiismeret-furdalásom van. Általában edzőterembe járok, és saját testsúlyos edzéseket végzek. Egyelőre azonban meg kell elégednem azzal, hogy a negyedik emeletre nem lifttel, hanem a lépcsőn megyek fel.
– Nagyon szerencsés nő, amiért naponta profi sminkesek készítik el a toalettjét.
– Reggelente nem is fektetek nagy hangsúlyt a make-upra, mert tudom, hogy délután úgyis profik vesznek kezelésbe. Bevallom, nekem túl nagy a kontraszt a két énem között, olykor-olykor zavarba jövök önmagamtól. Az emberek képesek piedesztálra emelni azt, akit a televízióban látnak, de higgyék el, én is kócosan és smink nélkül ébredek reggel. Egyébként mindig figyeltem arra, hogy ne lássanak joggingban és flip-flop papucsban. Szeretek adni a megjelenésemre. Ez nem azt jelenti, hogy a legutolsó divat szerint öltözködöm, sőt, szívesen járok használtruha-boltokba is, csak odafigyelek az igényességre. Így érzem jól magam.
– Jól viseli a népszerűséget?
– Néha még mindig zavarba jövök, ha megnéznek, megismernek az utcán, de egyre kevésbé kezelem zárkózottan ezeket a szituációkat, és örülök is annak, ha odajönnek hozzám. Attól, mert láthatnak a televízióban, nem vagyok se több, se kevesebb a többi embernél. Látom, hogy sokan kényszeresen akarják, hogy róluk szóljanak a hírek, szerintem viszont ez semmit sem jelent. Mindennek az alapja a munka, az alázat, a tisztelet és a hitelesség. Én ezek szerint próbálok élni.
