<p>Carlo Pedersoli, a későbbi Bud Spencer már tizenévesen letette a névjegyét Olaszországban. Úszóként nemzeti bajnok lett, majd a vízilabdacsapattal hódította meg Európát.</p>
Forrás: AFP
Négy és fél évesen tanult meg úszni úgy, hogy senki nem tanította rá. A pici Carlo sokat lógott a kikötőben, és jó barátja lett egy Ninuccio Savarese nevű tengerésznek, aki a Nápolyból érkező utasokat szállította hatalmas csónakjaival. Ha nem volt iskola, reggeltől hajókázott barátjával. Ő tanította meg úszni is: bedobta a tengerbe, a pici Bud pedig életben maradt.
Tizenhárom évesen százméteres mellúszásban már olasz bajnok is volt. Igaz, majdnem tragédiával végződött a siker – a kicsi Bud 1942. július 19-én vonattal utazott haza a verseny után, leszállt a San Lorenzó-i állomáson, majd taxiba ugrott, hogy folytassa útját. Néhány perccel később a város a földdel vált egyenlővé, az amerikai bombázás háromezer ember életét oltotta ki, tizenkétezren sebesültek meg. Ha késik a vonat vagy Bud nem talál taxit…
A háború elvitte Pedersoliék jól menő gyárát, kártérítést hiába is vártak volna, ezért Bud apja úgy döntött, Brazíliában kezdenek új életet. Tizennyolc évesen egy felfelé ívelő sportpályát, barátokat hagyott hátra a fiatal Carlito. A kitérő azonban egész életére befolyással volt: először ült például repülőn. Igazi sportkarrierje azonban visszatérésük után, 1950-ben kezdődött el.
Ötven gyorson olimpiai szintet tudott, százon csak azért nem, mert hanyagolta az edzéseket és dohányzott. Ráadásul két éven át nem is úszott. Így lett felnőtt bajnok, az olasz csúcsot hét évig tartotta, és elsőként tudott egy percen belüli időt. Két olimpián járt, három Eb-n, és az olasz pólóválogatottban is játszott. A férfiak az egekig magasztalták, a nők szét akarták szedni, ő pedig ki is használt minden lehetőséget.
Az olimpián százharminc induló közül lett kilencedik – úgy, hogy a versenyek előtt rendre „szerelmeskedett”, sőt sokszor égő cigarettával a szájában ment ki a medencéhez. Egyetemi tanulmányait is az olimpiák miatt halasztotta el kétszer is, jogász és kémia szakos volt, negyvenöt évesen kitűnőre vizsgázott le végül. A sikerei jóléttel nem párosultak, autódílerként az ötvenes évek második felére sikerült negyvenmillió líra tartozást felhalmoznia. Dél-Amerikába költözött, hogy dolgozhasson és kifizethesse a sarát, és ekkor kellett azt is kitalálnia, hogyan tovább.
Három évvel később tért vissza Rómába, és újra randizgatni kezdett Mariával, aki később a felesége lett. A lány apja, Giuseppe Amato az egyik leghíresebb olasz filmproducer volt, a pályán mégsem ő indította el. 1954-ben, katona évei alatt eljátszhatott egy kis filmszerepet, késôbb ezt újabbak követték. Mariával összeházasodtak, majd 1967-ben egy neves rendező, Giuseppe Colizzi hívta fel Bud feleségét.
– A férjed még mindig akkora, mint az olimpián? – kérdezte, az asszony pedig őszintén felelt. – Nem, sokkal nagyobb!
A castingon már csak három kérdésre kellett felelnie: tud-e lovagolni, beszél-e angolul, volt-e valaha szakálla. Noha a válasz nem volt, mégis alkalmasnak találták, és már csak azt kellett kitalálnia, mennyiért vállalja a neki szánt szerepet. Világraszóló karrier vette kezdetét.
