Tudta, hogy a színésznő együtt játszott Patrick Dempsey-vel egy szuperprodukcióban? Encit mégis jobban lázba hozza egy sajtos-tejfölös lángos, mint a hollywoodi szívtipró. Arról is beszélt, elégedett-e az életével.
Hogy telik a nyara?
Többnyire munkával és icipici pihenéssel. Játszottuk a Mamma Mia!-t a Madách Színházban és Szegeden, a Turay Ida Színház Hello, Dolly!-jával pedig jártuk az országot. Pár napot azért voltunk a gyerekekkel és a kedvesemmel Zalakaroson.
Az összes gyerekkel? Önnek kettő, Péternek kettő…
Igen, négy gyerekkel. A kedvesemmel kevés időt tudunk együtt tölteni. Majd talán jövő nyáron… vagy télen…
Nem megy a kapcsolat rovására, hogy alig találkoznak?
Igyekszem odatenni magam mindenhol. Nem vagyok rossz fej! De tény, hogy ez a nyár a színházról szólt, és voltak újra Dívás fellépéseink is.
Még mindig barátok hárman: Nelli, Ladinek Judit és ön, a Dívák vagy ez már csak munkakapcsolat?
A barátságot nehéz megőrizni a munka és a partnerkapcsolat mellett, de mi tartjuk. Akkor is felhívjuk egymást, ha nem munkáról van szó. Vannak gyerekkori barátaim is, és van olyan barátom, aki ebben a szakmában dolgozik, de kerüli a nyilvánosságot. Van néhány olyan színésznő, aki írhatna könyvet azzal a címmel, hogy: Détár Enikő barátnője voltam.
Ezt hogy érti?
Mindenki azt gondol bele, amit akar.
Visszatérve a munkához, a Turay Idában új darabot is próbál, Az angyalok nem sírnak címűt.
Mikor a párom, Péter megtudta, csak annyit mondott: de mi sírni fogunk, ha még ezt is elvállalod. Persze végül belefért. A történet izgalmas, egészen más szempontból közelíti meg 1956-ot. Egy kiégett, elkeseredett nőt játszom, akinek nem lett gyereke, belement egy érdekházasságba, amiből lett egy nevelt lánya, akivel igen rossz a kapcsolata. Mikor a direktor, Darvas Ilona felkért, egy darabig gondolkodtam. Éppen külföldön voltam, a lányomat látogattam meg a fiammal. Éjszakánként olvastam a szövegkönyvet.
Ön hogy áll az önmegismeréssel, belső szabadsággal, önfeláldozással?
Egy nagy színésznővel készítettem interjút még régen az RTL-nél. Azt kérdeztem tőle, hogy te mit keresel a színpadon. Mire ő: azt, hogy egyszer szembe jöjjek magammal.
Enikő, ön mit keres a színpadon?
Egy határig kalandot. Másrészt, hogy egy bizonyos határig megélhessem mások életén keresztül saját magam. Kiörülheted, kifájhatod magadból azt, amit a civil életben nem lehet. Emlékszem egy szabadtéri irodalmi estre egy könyvnapon, ahol fújt a szél, mozgott a díszlet, hétköznapi embereknek játszottunk. Sokan voltak, sokan ott maradtak. Egy asszony szemében láttam, hogy érti, érzi, amit mondok. Ez a pillanat megmaradt bennem. És egyszer csak lesz egy pont, amikor elkezded keresni az élet értelmét. Család, együtt éltek, válás, új élet, jönnek az unokák…
Azt sem, hogy ön az egyetlen magyar színésznő, aki együtt játszhatott a szívtipró amerikai színésszel, Patrick Dempsey-vel, a Grace Klinika sztárjával.
Büszke is vagyok! De egyszer volt Budán kutyavásár! Patrick cuki volt, a Bűn és bűnhődésben ő volt Raszkolnyikov, én Elizaveta. Akkor még nem volt világhírű, csak egy tehetséges, fiatal fiú. Nyitott volt, beszélgetett velünk, nem nézte le a közép-kelet-európai kollégáit. Aztán megölt egy késsel! Szép fiú, de van még ezer ilyen.
Akkor minden rendben önnel?
Ennyi idős koromra szeretem az életem. Másként gondoltam, másként terveztem, de ehhez kellett a válás, Kari balesete, minden. Ha kaffogok, nyafogok is néha, kiabálni nem szoktam. Alapvetően boldog vagyok, békében magammal. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek rossz napjaim, és mindig elégedett vagyok magammal. Hálás vagyok azért, hogy nőnek születtem, anya lehettem. Hálás vagyok a gyerekeimért. Mérhetetlenül szerencsésnek tartom magam a gyerekeim, a hivatásom, Péter és sok más miatt. Vannak nálam sokkal jobb színészek, énekesek, de nekem így kerek az életem.
