Celeb

Epekednek a nők Hajdú Péterért

Bors

Létrehozva: 2016.08.16.

Eddig jórészt csak olyanok kommenteltek, akik sajnálták, hogy tönkrement a sztárpár házassága, vagy éppen örömködtek rajta, esetleg Katát szapulták. Most megjelent egy új kommentelő-fajta: aki a műsorvezető izmos felsőtestére csorgatja a nyálát. Máris Kata helyébe lépnének?

Sosem számított éppen férfiideálnak, persze azért elbújnia sem kellett a kíváncsi szemek elől rémségében Hajdú Péternek. Mindig is volt egy kis pocakja, de az vesse rá az első követ, akinek az ő korában nincsenek a súlyával problémái. Most azonban rengeteget fogyott, egyrészt tudatosan, másrészt pedig nyilván házasságának válsága miatt is. A súlyvesztéssel együtt pedig egy egészen új dolgot is megtapasztalhat, Facebook-oldalát elárasztották az epekedő nők hozzászólásai.

Miközben mindenki azzal van elfoglalva, hogy Kata és Peti együtt van-e Cipruson (nincsenek), vagy, hogy de jó lenne, ha kibékülnének, vagy éppen azzal, hogy Kata milyen álságos asszony, egy pár újfajta színt és szellemiséget is hozó hozzászóló is megjelent a műsorvezető képei alatt. Ők elsősorban hölgyek, s vígan ünneplik Kata ideiglenes távollétét és Peti szépre edzett felsőtestét. Hogy ez csak nekünk új, vagy Hajdúnak is, nem tudjuk, mindenesetre mókás, hogy hirtelen ilyen sok hölgy teszi a szépet a műsorvezetőnek.

A képet itt tekintheti meg!

„Fantasztikusan jó alakod lett, Péter! Ejha! Kicsit most én is elbambultam. Bocs." – írta egyikük, míg mások szerint Hajdú egyszerűen csinos, jól néz ki, komoly a teste. De van olyan is, aki már egyből gyerekestül, Noncsival és Dávidkával együtt fogadná örökbe a jó apát és szomorú férjet: Azta de jól néz ki Apa és azok a gyerekek – például így.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek