Celeb

Lagzi Lajcsi: Erre akár a kapcsolatunk is rámehet

Bors

Létrehozva: 2016.09.06.

A zenész minden erejéval azon van, hogy bizonyítani tudja igazát, ebben pedig az sem akadályozza meg, hogy akár feleségével, Bogival való viszonyát is veszélybe sodorhatja. Lajcsi Joshi Bharatnak mesélt arról, hogy az egyetlen cél, ami a szemei előtt lebeg, amiért mindenre hajlandó lenne, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, és végre bebizonyíthassa igazát - írta meg a Blikk.

A trombitás elmondta, mennyire fájdalmas számára olyan híreket olvasni feleségéról, amikben azt állítják, halálos beteg:

„Szegény lefogyott a bentlétem idején, a pszichés teher miatt. Bogi jó egészségben van, a lelke gyógyul.” 

Az igazán megdöbbentő kijelentések csak ezután következtek:

„Szeretnék mindenben segíteni neki, de nemcsak rajtam múlik, és nem azonosak a nézeteink. Én szabadságharcos lettem, az a tervem, hogy akik ilyen bajba kerülnek, mint én, azoknak létrehozzak egy segítő társaságot... ugyanakkor a feleségemnek egy normális férjre lenne szüksége. A házasságunkra is kihatott ez az egész történet, és nem pozitívan. Mind a ketten változtunk.”

„Óriási a lelkifurdalásom, hogy kerülhetett ilyen helyzetbe a családom, annak ellenére, hogy nem vagyok hibás. A gyerekeknek mondtam, hogy inkább változtassák meg a nevüket.

„Valóban lehet, hogy jobb lenne néha visszahúzni a fegyvereket és befogni a pofámat, de az nem én vagyok. Tartozom Boginak annyival, hogy próbálok normálisabb életet élni. De ha most felhívna egy ügyvéd és azt mondaná, hogy most az igazamért repülőre kell ülni és elmenni a világ másik végére, elmennék.”

„Úgy vélem, hogy erre akár a kapcsolatunk is rámehet. Az igazamért a házasságomat is feláldoznám, ha nem lenne más út” – összegezte gondolatait a lapnak Lajcsi.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek